2p

Bruttó 300 milliárd forint lesz jövőre az adó- és járulékcsökkentésre fordítható összeg, ebben már nagyjából megegyeztek a kormánypártok vezetői. A vita most az arányokon folyik – tudta meg a Világgazdaság.

A szocialisták a forrás nagyobb részét – a munkahelyteremtés reményében – célzott járulékcsökkentésre, kisebb hányadát pedig a személyi jövedelemadó mérséklésére – a sávhatár 1,7 millióról 1,9 millió forintra történő emelésére – fordítanák, míg a liberálisok a forrás kétharmadát szánnák az szja csökkentésére.

Több vezető koalíciós politikus úgy nyilatkozott: majd valahol a kettő között megállapodnak. A témát igyekeznek minél jobban „körbejárni”, a részletek kidolgozása májusig is elhúzódhat, és a koalíciós egyeztetések közben zajlik majd a „szakmai” párbeszéd is.

Ez utóbbinak része a miniszterelnök mai felszólalása a Magyar Tudományos Akadémián. Itt többek között arról beszél a kormányfő, hogy a szuperbruttósításra vagy a radikális szja-csökkentésre vonatkozó tervek helyett most a kis- és közepes vállalkozások direkt támogatása, vagyis a célzott járulékcsökkentés körvonalazódik.

Kóka János, az SZDSZ elnöke tegnap ugyanakkor a parlamentben is elmondta, hogy pártja adóreformalapot hozna létre, ahova az állami kiadások csökkentéséből, a gazdaság kifehérítéséből származó források folynának be, s ezeket adó- és hiánycsökkentésre lehetne fordítani. Hívhatjuk bárminek, ezen nem fogunk összeveszni – reagált a felvetésre Gyurcsány Ferenc, számol be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!