2p

Orbán Viktor miniszterelnök nagy változásként értékelte az új amerikai elnök, Donald Trump azon kijelentését, amely szerint minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy saját magát tegye az első helyre. A miniszterelnök szerint a szakadék szélén vagyunk és el kell engedni a "föderalizmus illúzióját".

A kormányfő a hétfői budapesti Lámfalussy-konferencián úgy vélekedett, hogy ez a mondat korábban nem hangozhatott volna el. Értékelése szerint ez a kijelentés Trumptól azt jelenti, hogy a bilaterális korszak köszöntött be.

"Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság, nagy ajándék" - kommentálta az új amerikai elnök szavait Orbán Viktor. Szerinte a bilaterális megállapodások előtt nyílik meg a tér a katona- és a gazdaságpolitikában is.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint  a szakadék szélén vagyunk,Európának el kell eresztenie "a föderalizmus illúzióját", és többpólusúvá kell tenni a kontinenst. A kormányfő azt mondta: az európai kontinens egyre gyengébb, lassan már a regionális szereplő státuszáért is meg kell küzdenie. Európa nem tudta megvalósítani nagy céljait, például az euróval, az európai biztonságpolitikával és az eurázsiai gazdasági térséggel kapcsolatban sem - hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor és Matolcsy György a Lámfalussy-konferencián (MTI) 

Szerinte ennek oka, hogy Brüsszel "egy utópia rabja lett", amit úgy hívnak, a nemzetek feletti Európa. Márpedig nincs európai nép, hanem európai népek vannak - hangoztatta.

A miniszterelnök kiemelte, hogy új megállapodást kell kötni az Egyesült Államokkal a "hamvába halt" szabadkereskedelmi megállapodás helyett, az ugyanis nem jön létre. Megállapodást kell kötni továbbá Kínával, és újra elő kell venni Oroszország kérdését is - sorolta Európa teendőit, ezek között említve az európai védelmi szövetséget is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!