2p

De akkorát, hogy hiába lettek olcsóbbak a növényi termékek, összességében mégis nőttek a mezőgazdasági felvásárlási árak.

Júliusban a növényi termékek ára 1,4 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékek ára 10,6 százalékkal nőtt, így a mezőgazdasági termelői árak 3,0 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára 3,9 százalékkal mérséklődött. Megkezdődött az új betakarítású búza értékesítése, és az ár 11 százalékkal nőtt a tavaly júliusihoz mérve, míg a kukoricáé 11 százalékkal csökkent. A zöldségek átlagára mindössze 0,6 százalékkal emelkedett, a burgonyáé 18,5 százalékot esett tavaly júliushoz mérve. A gyümölcsök ára 23,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az élő állatok termelői ára 4,7, az állati termékeké 27,1 százalékkal emelkedett. A vágósertés ára 6,6 százalékkal nőtt. A tej ára 36 százalékkal emelkedett, felvásárlási ára literenként 94 forint volt, ami a 2014. év végi árnak felel meg.

A január-júliusi időszakban a növényi termékek ára 2,0 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 11,7 százalékkal emelkedett, így a mezőgazdasági termelői árak 2,9 százalékkal nőttek a 2016. január-júliusi időszakhoz képest. A gabonafélék ára 3,9 százalékkal volt alacsonyabb, mint a tavalyi év első hét hónapjában, a zöldségek 3,1, a burgonya 8,0 százalékkal volt olcsóbb, de a gyümölcsök héthavi átlagára 14,4 százalékkal nőtt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!