3p

Ősztől várhatóan megkezdődik a közfoglalkoztatottak leépítése, amely a bürokráciacsökkentés következő lépcsőfoka lesz - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán Győrben, a KAVOSZ Zrt. által a kis- és közepes vállalkozásoknak szervezett gazdasági fórumon.

Csepreghy Nándor hangsúlyozta: a jelenlegi politikai ciklusnak a legfontosabb feladata a bürokrácia leépítése, s ennek érdekében több állami háttérintézmény a minisztériumokba olvad be, vagy megszűnik.

Kifejtette, a folyamat ősztől folytatódhat, amikor az "állami cégek újragondolása" következtében csökken a közfoglalkoztatottak száma. A legfontosabb azonban az, hogy akik az állami szférából kikerülnek, megtalálják a helyüket a munkaerőpiacon - hangsúlyozta, majd hozzátette, "nem helyes ugyanis az az elképzelés, hogy míg az egyik oldalon ezeknek az embereknek megszűnnek a munkahelyeik, a másik oldalon felbukkannak a szociális ellátórendszerben".

Az államtitkár elmondta, ma a 4,7 millió munkavállaló közül 1,1 millió közfoglalkoztatott, s ha ebből levonják a rendvédelmi szerveknél, az egészségügyben és az oktatási szférában dolgozók számát, akkor is egy több százezres szám marad, ami magát az állami bürokráciát jelenti.

Úgy vélte, "Magyarország ma inkább számít sereghajtónak és inkább lehet éllovas, ha a bürokrácia csökkentését konzekvensen végig visszük". Ez a legfontosabb, mert meghatározza egy ország versenyképességét, hogy a vállalkozásoknak milyen bürokráciával kell szembe nézniük, és ugyanez a helyzet áll fenn akkor is, amikor egy külföldi vállalkozás szeretne letelepedni Magyarországon - fogalmazott.

Fából autót?

Beszélt arról is, hogy a szabályozási környezetet is tekintve ma Magyarországon a legrosszabb a helyzet a régióban. Példaként említette, hogy egy vállalkozás az adókötelezettsége teljesítésére a régió országaihoz képest háromszor-négyszer több órát fordít.

Elmondta, tavaly 108 olyan törvénymódosítást fogadott el a parlament, amelyek a vállalkozók működésének könnyítését szolgálták. Hozzátette: ezt a folyamatot támogatja Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek az javaslata is, hogy ha valamelyik minisztérium jogszabályt hoz, akkor legalább két, a területet érintő jogszabályt ki kell vezetnie azért, hogy jelentősen csökkenjenek az ágazatra vonatkozó jogszabályok. Tavasszal további nyolcvan jogszabály módosítását tervezik - fűzte hozzá.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a bürokrácia csökkentése a vállalkozói szektornak és az államnak közös érdeke. Beszélt arról is, hogy a KAVOSZ által készített reprezentatív felmérés szerint ma a kis- és közepes vállalkozások 44 százaléka értékeli stabilnak a működését, 22 százalékuk kisebb fejlődésre számít, 24 százalékuk pedig a túlélésért küzd.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!