2p

Öt év múlva, 2020-ban várható Európában a gyors adatátvitelt biztosító ötödik generációs (5G) mobil távközlési szabvány bevezetése - jelentette ki Günther Oettinger digitális gazdaságért és társadalomért felelős uniós biztos.

Günther Oettinger a német dpa hírügynökségnek adott interjúban rámutatott, hogy az ötödik generációs szabvány bevezetésére például a hálózatra kapcsolt járművek elterjesztéséhez lesz szükség.

"Globális szabványt kell létrehozni" - szögezte le. "Az 5G a mobilitás egy teljesen új kategóriájának a kereteit teremti meg" - mondta, kiemelve olyan nagy autógyártók, mint a Renault, a Daimler és a BMW a technológia fejlesztésben játszott kulcsfontosságú szerepét. Rámutatott, hogy miközben Európa vezet az internet ipari hasznosításában, addig az internetes kereső szolgáltatások és közösségi média terén az Egyesült Államok mögött kullog.

A Google ellen indított brüsszeli versenyjogi eljárásról szólva Günther Oettinger elmondta, hogy hivatala majd a döntés ismeretében fogja megtenni szabályozási javaslatait. Margrethe Vestagher versenypolitikai biztos az internetes keresésekben saját szolgáltatásának állítólagos előnyben részesítése miatt folytat vizsgálatot a Google ellen.

A Google szolgáltatásaira szükség van az európai piacon - hangsúlyozta Günther Oettinger. Mivel azonban kereső szolgáltatása mintegy 80 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, fontos odafigyelni, hogy termékeivel és szolgáltatásaival ne sértse meg az európai üzleti szabályokat. Garantálni kell, hogy a konkurensek ne szenvedjenek hátrányt - szögezte le.

Günther Oettinger a dpa hírügynökségnek adott interjúban védelmébe vette a roaming-díjak 2017 nyarán történő eltörléséről hozott kompromisszumos brüsszeli döntést. "A mobiltelefonok előtt attól kezdve nem lesz határ, csak egyetlen nagy piac." Bizakodásának adott hangot egyúttal, hogy az Európai Parlament meg fogja szavazni a megállapodást. "Nagyon rossz jelzés lenne, ha nem tenné".

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!