2p

Az idén majdnem ötvenezren választották a kisadózó vállalkozások tételes adóját, a katát, a hazai vállalkozói szféra mintegy egynegyede már így teljesíti közteherviselési kötelezettségeit - írta szerdai számában a Magyar Idők.

A napilap a Nemzetgazdasági Minisztérium adataira hivatkozva azt írta: július végén több mint 220 ezer adóalany adózott a kata szerint, míg a múlt év végén számuk 175 ezer volt, vagyis hét hónap alatt csaknem ötvenezren választották ezt az egyszerű adózási lehetőséget. Az emelkedés elvben a következő hónapokban is folytatódhat, hiszen a katához év közben is bármikor csatlakozhatnak a gazdasági szereplők - tették hozzá.

A lap emlékeztet, hogy a 2013 elején életbe lépett adózási formát kifejezetten a gazdaság kisebb szereplőinek hozták létre. A katásoknak - fő szabály szerint - havonta ötvenezer forintot kell befizetniük az államkasszába, ezzel az érintettek megszabadulnak a társasági és a személyi jövedelemadótól, továbbá a járulékoktól és a szociális hozzájárulási adótól.

A kisebb cégeknek szóló másik lehetőséget, a kisvállalati adót (kiva) több mint 14 ezer vállalkozás használja, számuk duplájára nőtt a tavaly év végi 7 ezerről. A növekedés a nemzetgazdasági tárca szerint a szabályok módosítására vezethető vissza: a kiva kulcsa az idén januárban 14 százalékra csökkent a korábbi 16-ról, jövőre pedig 13 százalékra csökken - olvasható a Magyar Időkben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!