4p

A címhez hozzátehetnénk: és a spanyol gazdaságban is, hiszen az Ibex tőzsdeindex pár napja erősen hullámzik, a nemzetközi befektetők aggódnak, az idei spanyol növekedési adatokat pedig az elemzők elkezdték a korábban jelzett 3 százalékról lefelé módosítani.

Mi történt az elmúlt pár napban?

Volt egy törvénytelenül megtartott népszavazás, külföldi szerverekkel, Kínából rendelt műanyag urnákkal, utcára hívott emberekkel, otthonról hozott szavazócédulákkal és némi rendőri erőszakkal a spanyol csendőrség részéről. A békés lakosokat verő rendőrök képei bejárták a világsajtót, katalán források szerint közel 900 sebesült volt.  Ebből ugyan alig pár mondható súlyosnak és a képek egy részéről is kiderült, hogy hamis, korábbi felvételeket  ábrázol. Az október elsejei katalán népszavazás utáni politikai nyilatkozatok, intézkedések, tüntetések és incidensek nyomán a spanyol lakosságon kívül a gazdasági szereplők is felismerték, hogy minimális az esély a békés megegyezésre. Hiába erősödtek a hangok a mediációért és ajánlották fel ezt többen (egyház, baszk vezető, professzorok). A barcelonai polgármesternő az EU-t is kérte közvetítésre, de érdemi válasz nem jött.  Egyre közelebb került, ami korábban még elképzelhetetlennek tűnt: a katalán függetlenség egyoldalú kikiáltása. Erre válaszlépés a spanyol alkotmány 155. cikkelyének alkalmazása lenne (amit a Ciudadanos párt már a szavazás óta szorgalmaz) ezzel a katalán autonómia megszűnne (legalábbis az új katalán választásokig) és a madridi kormány venné át a hatalmat a régióban. Példátlan eset lenne, a következmények nem előreláthatók. És éppen ez az, amit a vállalatok, befektetők nagyon nem szeretnek: a bizonytalanság. A válság óta jól tudjuk, hogy a piacok idegesen reagálnak az apró jelekre, lépésekre is, itt pedig most már működési feltételeikről van szó.

Elsőnek a Naturhouse és az Oryzon biotechnológiai cég, majd az Eurona telekommunikációs cég jelezte, hogy átteszi székhelyét Katalóniából. Ezek után jött október ötödikén az igazi ütős hír: Spanyolország ötödik legnagyobb bankja, az 1881-ben alapított katalán Banco Sabadell központja átköltözik Alicantéba. Sőt, Katalónia legnagyobb bankja (és a harmadik legnagyobb spanyol bank) a LaCaixa is bejelentette, hogy elköltözik Valenciába. A vállalati áttelepülésekhez a spanyol kormány még segítséget is nyújt, mert október 6-án rendeletet hoztak arról, hogy ne kelljen a részvényesek gyűlését összehívni egy ilyen döntéshez a nagyvállalatoknál, hanem elég legyen csak egy igazgató tanácsi döntés. Ez zöld lámpát adott a LaCaixa-nak.

Továbbá aznap egy újabb régi, hagyományos katalán nagy pezsgő és borforgalmazó cég a Freixenet, az 1843 óta létező katalán energetikai óriás a Gas Natural, a Dogi textilgyár, a Proclinic fogászati cég, a Catalana Occidente biztosítótársaság és a Service Point nevű digitális, nyomdai szolgáltató cég is jelezte, hogy megy, és még ki tudja hányan követik a példát. Ami közös vonás: az elköltözésre vonatkozó bejelentések után az adott cégek tőzsdeindexe megemelkedett. Ezek a cégek, bankok nem kockáztatják meg, hogy akár csak egy napra is az eurózónán, EUn kívül maradjanak, fő hogy klienseiket megnyugtassák.

A katalán bankok az átköltözéssel továbbra is biztosítják az Európai Központi Bank likviditási támogatását, minden eshetőségre készen. De Katalóniában számos spanyol bank is jelen van fiókokkal, hitelekkel, betétekkel, komoly az itteni kitettség

A katalán bankoknál már elindult a betétek kivétele, a turizmus adatai is csökkennek. A vállalati lépések láncreakciót indíthatnak el. Mindennek következtében a gazdaság „szól bele” a politkába és lehet, hogy akkora lesz a nyomás, hogy az egyoldalú függetlenséget nem kiáltja ki a katalán elnök. A helyzet azonban ettől csak időlegesen oldódna meg, mert a szeptember-októberi események rámutattak arra, hogy a katalán kérdés kezelését, tárgyalást, megegyezést, alkotmányos reformot hosszabb távon mindenképpen meg kell valósítani Spanyolországban. A politikusok érdekei által diktált lépéseket, hatalmi harcait mindenesetre a civil lakosság már így is megszenvedte, s jelentős indulatok szabadultak el.

Éltető Andrea
tudományos főmunkatárs,
MTA KRTK Világgazdasági Intézet

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!