2p

A pénznyerő játékautomaták működtetésének teljes megszüntetését javasolja a kormány - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, a kabinet rendkívüli ülése után.

Lázár János és Giró-Szász András kormányszóvivő indoklásul kifejtette: egyrészt a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne pénznyerő automatákba dobálják a pénzüket, másrészt - mint arról Orbán Viktor tájékoztatta a kabinetet - súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban, erről azonban további részleteket nem közöltek. Lázár János megjegyezte ugyanakkor, hogy "a mi politikai családunk krédójával" önmagában ellentétes a szerencsejáték, így további szigorítást tart szükségesnek a kormány, bár a korábbi 25 ezer helyett már ma is csak körülbelül 4.500 játékgép működik.


A parlament ezért - kivételes sürgős eljárással - várhatóan már kedd délután elfogadja a kormány törvényjavaslatát, amely még ebben a hónapban hatályba léphet, így "a koncesszióban működő játékkaszinókat leszámítva" a következő hetektől Magyarországon nem működhetnek majd pénznyerő játékgépek - mondta az államtitkár. Elmondta, hogy ma három, koncessziós alapon működő játékkaszinó van az országban, és a jövőben a jelenleginél is szigorúbb feltételekhez kötik az alapításukat.

A kieső költségvetési bevételeket, nagyságrendileg 20-30 milliárd forintot az online szerencsejáték szabályozásából - a tervek között szereplő megadóztatásából - pótolnák. A nem helyhez kötött szerencsejáték szabályozásának kidolgozásával Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert bízta meg a kormányfő.

Arra a kérdésre, hogy miért kellett ilyen sürgősen megtárgyalni ezt a kérdést, Lázár János azt válaszolta: nem lehet hónapokon keresztül vitázni erről a témáról, mert ellenkező esetben félő, hogy felpuhulnak a törvényhozás szándékai. Arra, hogy a döntésnek van-e köze a segélyplafonról szóló tervekhez, azt felelte: "természetesen ez egy szociális kérdés is".

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!