2p

A Zöld Kártya egyezmény alapján a külföldön okozott károkat rendező, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) keretében működő Nemzeti Iroda csütörtökön pert nyert az egyik károkozó, a Waberes's Holding ellen, így annak meg kell fizetnie az iroda részére azt az összeget, amelyet az a külföldi partnerének megtérített - mondta Molnár István a MABISZ jogi képviselője csütörtökön.

A csődbe jutott MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) sok olyan kifizetetlen kárt hagyott maga után, amelyet teherfuvarozó ügyfelei külföldön okoztak. Ezeket a károkat az iroda kifizette, majd pert indított a biztosító, valamint a károkozó gépkocsivezető cége ellen, hogy azok térítsék meg neki az általa kifizetett összeget.

A Fővárosi Bíróság jogerősen, jogalap nélküli gazdagodás címén kötelezte csütörtökön a fuvarozó céget, hogy fizessen a Nemzeti Irodának.

A mostani ítélet azért is érdekes, mivel januárban a Legfelsőbb Bíróság olyan ítéletet hozott, amely látszólag ellent mond a mostaninak.

Abban az ítéletben egy másik fuvarozót egyetemlegesen kötelezett az ítélőtábla arra, hogy a MÁV-ÁBE-vel együtt fizesse meg az irodának az általa kifizetett 6 millió forintot. Az egyetemlegesség azt jelenti, hogy akinek van pénze, azon a teljes tartozást bevasalhatja a jogosult. Ott azért az ítélőtábla volt a másodfokú bíróság, mivel 1 millió forintnál magasabb volt a követelt összeg.

A Legfelsőbb Bíróság - a felülvizsgálat során - megállapította, hogy az ítélőtábla nem az iroda által követelt jogcímen - a jogalap nélküli gazdagodás miatt -, hanem egy általa kigondolt más jogcímen kötelezte egyetemleges fizetésre a fuvarozót. Az LB visszautalta az ügyet így  az ítélőtáblának a július elején tartandó tárgyaláson arról kell majd döntenie, hogy az el nem bírált jogcím, azaz a jogalap nélküli gazdagodás, alapján fizetnie kell-e a fuvarozónak. A fővárosi bíróság csütörtöki ítélete szerint a jogalap nélküli gazdagodás - mint fizetési ok - fennáll.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!