Így látja Brüsszel Magyarország jövőjét


A tavalyi 2,2 százalékos idei GDP-prognózisukat fogták vissza egy kicsit.

A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (EcFin) friss helyzetértékelésében emlékeztetnek arra, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) tavaly 2,7 százalékkal, 2014-ben pedig 3,7 százalékkal nőtt.

A növekedés várható lassulása főként annak tudható be, hogy mérséklődik az EU-források felhasználása és ezáltal csökkenni fog  az állami és magánberuházások beruházások mértéke is. Ezeket részben kompenzálni fogja a magánfogyasztás 3,2 százalékos bővülése, amit nagyban segített a devizahitelek forintosítása és az, hogy 16 százalékról 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó (szja) kulcsa.

Az idei év után a 2017-es növekedésnek is a belső kereslet lesz a fő hajtóereje, az előrejelzés szerint tovább nő a lakossági fogyasztás és beruházás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) intézkedései pedig javítani fogják a kereskedelmi bankok hitelezési aktivitását. Kedvező gazdasági hatása lesz annak is, hogy a lakásépítés áfája 27-ről 5 százalékra csökken.

A beruházások a 2015-ös stagnálás után idén 2 százalékos csökkenést, jövőre viszont 3,6 százalékos növekedést fognak mutatni a bizottság szerint. Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény becslései szerint a magyarországi munkanélküliség, amely 2015-ben 6,7 százalékra csökkent, tovább zsugorodik majd: idén várhatóan 6, jövőre pedig 5,2 százalékra süllyed. A jelentésben hangsúlyozták, a közmunkaprogram mellett a magánszektor is hozzájárult a foglalkoztatottság bővüléséhez.

2,8 milliárd egyetlen autóért? - Gyönyörű luxusverdák!

Az infláció a jelentés szerint 1,7 százalékos lesz 2016-ban, ám a vártnál alacsonyabb kőolajárak, a mérsékelt importált infláció és az olcsó élelmiszerárak miatt a jegybank 3 százalékos inflációs célja 2017 végénél korábban aligha teljesül. 

A költségvetési deficit szilárdan a 3 százalékos uniós tűréshatár alatt fog maradni, idén a történelmi mélypontnak számító 2 százalék körül várható és jövőre 1,9 százalékra is csökkenhet az EU prognózisa szerint. A nagyobb deficit kockázatát növeli a lakástámogatások felülről nyitott jellege, a működési kiadások - kivált az egészségügyben - szűkre szabott kerete, ugyanakkor a termőföld eladásokból befolyó összeg bőven meghaladhatja a költségvetésben előirányzottat.

Az államadósság idén 0,5 százalékos csökkenéssel a GDP 75,8 százalékára fog mérséklődni, 2017-ben pedig 72,4 százalékra - olvasható a dokumentumban. Az EcFin megállapítja, hogy a bizonytalansági tényezők a vizsgált időszakban inkább felfelé módosíthatják a becsléseket, ilyen lehet például az átlagosnál jobb mezőgazdasági teljesítmény.

MTI




Fájdalmak gyötrik?

Használja sportot segítő eszközeinket, amelyek segítségével gyorsabban pótolhatják a felhasznált anyagokat, segíthetik az izmok regenerációját, és gyorsíthatják az izom-, ínszalag- vagy ízületi sérülések gyógyulását. Nézze meg kínálatunkat!

További ajánlataink:

.
Primalak

Folyamatosan keresünk több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat!

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a iroda@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-3762-es számon!

hirdetés
Nagyon lemaradt a foci-eb-től az olimpiai közvetítésNagyon lemaradt a foci-eb-től az olimpiai közvetítés

A magyar érdekeltségű döntők sem tudtak kiemelkedő nézőszámot produkálni.

.
hirdetés
elrejt
 
.