Pintér Sándort sztrájkkal fenyegetik


A belügyminisztertől 50 százalékos béremelést követelnek az önkormányzati dolgozók.

Alighogy elmúlt a sztrájkveszély a Magyar Államkincstárban, máris egy újabb kihívással néz szembe a kormány. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete hétfőn levelet küldött Pintér Sándor belügyminiszternek, az írást pedig feltették a szakszervezet honlapjára.

Pintér Sándor

Pintér Sándor 

Ebben arról tájékoztatták a tárcavezetőt, hogy az önkormányzati szektornak 50 százalékos emelést célzó bérkövetelése van, ám mivel a kormány részéről eddig csak elutasításban volt részük, július 17-ére, 8 és 10 óra között sztrájkolni fognak.

Persze ez is elmarad, ha időközben sikerül megállapodniuk a feleknek. A levélben a sztrájkot megelőző egyeztető tárgyalást kezdeményez a szakszervezet.

Az önkormányzati dolgozók érdekeit képviselő szervezet 2017. október elsejétől 25 százalékos béremelést vár el azon önkormányzati dolgozók körében, akik idén semmilyen központi bérintézkedésben nem részesültek. A 25 százalék egyébként pont annyi, amennyivel idén emelkedett a bérminimum. 

A következő évben, 2018 elején pedig már az így megemelt béreknél követelnek további 12 százalékos emelést. Egy évvel később még 7 százalék beépítésével lehetne elérni az általánosan megfogalmazott 50 százalékos béremelést a szakszervezet szerint.

Ha ez nem lehetséges, akkor pedig a közszolgálati tisztségviselőkre vonatkozó illetményalap emelését várják el, a jelenlegi - 9 éve változatlan összegű - 38 650 forintról 60 000 forintra.

Végül itt is megfogalmazzák igényüket a Közszolgálati Tisztségviselők Napjának visszaállítására. Ezt korábban minden év július elsején ünnepelték meg, ami egyben szabadnapjuk is volt az érintett dolgozóknak.

A levél szerint a még az év elején megfogalmazott önkormányzati bérkövetelést eddig 49 helyhatóságnál teljesítették. Ez minimális szám ahhoz képest, hogy az országban mintegy 3200 önkormányzat működik.

A szakszervezet arra is felhívja a figyelmet a levélben, hogy a miniszteri szintű egyeztetésnek három napon belül el kell kezdődnie.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 


Olvasta már?



hirdetés
Tudja?

Vizes-vb költségszámláló*


* a közbeszerzési hirdetmények alapján ennyit már biztosan elköltöttünk a 25 milliárdosra tervezett rendezvényre

.
hirdetés
elrejt
 
.