2p

Az építőipar nem bírja tartani a lépést a kiadott lakásépítési engedélyekkel, írja Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

Az első félévben 46 százalékkal 5004-re nőtt az átadott új lakások száma, emellett 40 százalékkal nőtt a lakásépítési engedélyek száma. Az építőipar kapacitáshiánya is látszik az adatoktól.

Ahogy arra számítani lehetett, jelentős bővüléssel zárta az első félévet a magyarországi lakáspiac. A KSH pénteki jelentése szerint 5004 lakást adtak át, ami 46 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A lakásépítési engedélyek száma pedig 40 százalékkal közel 20 ezerre emelkedett. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az adatokat értékelve elmondta, bár a növekedés jelentős, de ebben szerepe van a viszonylag alacsony bázisnak és a friss adatok még mindig elmaradnak a válság előtt megszokott szintektől.

A szakember szerint az adatokból az építőipari kapacitáshiány is látható. „2015 óta ugyanis egyre tágul a lakáspiaci olló, azaz az átadott lakások és a kiadott lakásépítési engedélyek száma közötti különbség növekszik” - fogalmazott a szakember. Ez azt jelenti, hogy bár sokan kérnek és kapnak engedélyt lakásépítésre, ám ezek nem feltétlenül épülnek meg 1-1,5 év alatt. Csak késéssel lehetnek az engedélyekből valódi lakások, mivel az építőipar nem feltétlenül tudja kiszolgálni rövid - 1-1,5 éves - távon a piaci igényeket.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!