3p

Miközben egyre nagyobb gondokat okoz a munkaerőhiány Magyarországon, januárban az ilyenkor megszokottnál jóval több munkahely szűnt meg.

Az év első hónapjában jellemzően 30 ezer körül van a megszűnt munkahelyek száma, most azonban meglepetésre majdnem a korábbi duplájára, 55 506-ra ugrott a megszűnt állások száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint. 2016 első hónapjában 28 820, 2015-ben pedig 33 757 munkahely szűnt meg. A friss adat havi szinten is jelentős növekedést mutat, hiszen decemberben 48 877 pozíció vált elérhetetlenné. Az azonban nem derül ki az adatokból, hogy a megszűnt állások közmunkát vagy piaci munkahelyeket jelentenek. 

Ám van ennél még rosszabb is, hiszen ha az új és a megszűnt munkahelyek egyenlegét nézzük, akkor januárban majdnem kétszer több állás szűnt meg, mint amennyi új munkaerőigényt bejelentettek. Az 55 506-tal szemben ugyanis mindössze 29 081 pozíciót hoztak létre cégek állami támogatás segítségével vagy nélküle. Hasonlóan rossz arányra legutóbb tavaly áprilisban volt példa, akkor ugyanis a megszűnt állásoknak mindössze 44 százalékát pótolták az újak; most ez 52 százalék volt.

A januárral együtt így már 4 egymást követő hónapja annak, hogy több a megszűnt állások száma a piacon, ami viszonylag ritka jelenség, legutóbb 2014 végén történt hasonló. Most október óta így már összesen 34 421 állással szűkült a munkaerőpiac, vagyis ennyi pozíciót nem tudtak pótolni az új munkahelyek. Igaz, az év ezen szakasza alapvetően sem nevezhető kedvezőnek, hiszen a szezonális építőipari és mezőgazdasági munkák igencsak hiányoznak a statisztikákból. Érvényes ez a KSH munkaerő-felvételére és a Nemzeti Foglalkoztasi Szolgálat statisztikáira is.

Januárban még nem indult be a közmunka

Ami az új munkahelyeket illeti, megközelítőleg azonos arányban jelentkezett munkaerőigény a vállalatok és a közfoglalkoztatás területén is. Míg állami támogatás nélkül 14 097 új munkahely jött létre, addig támogatás segítségével 14 984 álláslehetősé nyílt meg, mely zömében a közfoglalkoztatás valamely elemre vonatkozik.

Az optimális 48,5-51,5 százalékos megoszlás azonban a következő hónapokban borulhat, hiszen várható az idei közmunkaprogramok beindulása.

Kicsit több lett az állástalan

Januárban előző hónaphoz képest közel 15 ezerrel 228,3 ezerre emelkedett a nyilvántartott álláskeresők száma, ami az egy évvel korábbi szintet közel 71 ezer fővel meghaladja. Csoportok szerinti bontásban a tartósan állástalanok száma csökkent kismértékben, mindössze pár száz fővel, így 78,6 ezren voltak. Melletük 137,5 ezren továbbra is bármiféle anyagi ellátás nélkül élnek, szociális segélyt pedig 87,2 ezren kapnak.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!