3p

Júniusban nem csökken a jegybanki alapkamat és lassul az infláció mérséklődése a Reuters felmérése szerint. Az év hátralévő részében ugyanakkor mérséklődhet az infláció és a kamat is.

Júniusban ismét elmarad Magyarországon a jegybanki kamatcsökkentés, lelassul az infláció áprilisban kezdődött mérséklődése, ugyanakkor az év hátralévő részében csökkenhet a fogyasztói árak növekedési üteme és a jegybanki alapkamat is a Reuters legfrissebb felmérésében megkérdezett elemzők szerint.

Június már a harmadik hónap, amikor az elemzők többsége azt mondja, hogy a Monetáris Tanács soron következő ülésén még nem lesz kamatcsökkentés, az azután következőn azonban már várhatóan igen. Így az utóbbi negyedévben májusról júliusra tolódott az az időpont, amikor a szakemberek szerint megkezdődhet a monetáris lazítás.

A felmérésben 23 elemző közül 18 azt jósolta, hogy hétfői ülésén nem változtat a jegybanki kamatokon a Monetáris Tanács, csak öt elemző számít negyed százalékpontos kamatcsökkentésre. Ez egybevág egy másik felmérés eredményével, amely szerdán készült devizakereskedők körében: 12 kereskedő közül csak kettő számított kamatcsökkentésre.

Júniusra várták a kamatvágást

A tanács májusi ülése után a legtöbb elemző még nagyon valószínűnek tartotta a júniusi csökkentést, miután kiderült, hogy a testület csupán 7-6-os szavazattöbbséggel utasította el a kamatleszállítási javaslatokat.

A Reuters közleménye szerint az elemzők és pénzpiaci kereskedők egy része akkor bizonytalanodott el, amikor az elmúlt hetekben felerősödött a forint árfolyamának ingadozása. Bár a forint ezen a héten újra erőre kapott, a nemzetközi piacokon fennmaradt a bizonytalanság, amelyet az okozott, hogy a befektetők kevésbé számítanak kamatcsökkentésre az Egyesült Államokban, míg más nagy jegybankok kamatemelési ciklusban járnak.

Mindez csökkentheti a forintkamatok prémiumát a fejlett országok kamataihoz képest és növelheti a forintgyengülés esélyét arra az esetre, ha a magyar jegybank lejjebb viszi saját kamatait. A gyengébb forint pedig magasabb inflációt jelenthet. A döntő csapást a hazai kamatcsökkentési várakozásokra az április hazai bérnövekedési adatok publikálása mérte - áll az összefoglalóban.

Lassul az infláció éves csökkenése

Az elemzők szerint a közeljövőben az inflációs adatoktól sem lehet jelentős pozitív változást várni. Úgy vélik, lelassul az éves infláció csökkenése és júniusban 8,4 százalékos rátát várnak a májusi 8,5 százalék után. Mindezek a tényezők az elemzők szerint nehézzé tennék az MNB számára, hogy hitelesen megindokoljon egy kamatcsökkentést.

Megmaradt azonban az optimizmus abban a tekintetben, hogy később mégis megkezdődik a monetáris lazítás: az év végéig az elemzői konszenzus szerint összesen egy százalékponttal, a jövő év végéig pedig újabb száz bázisponttal csökkenhet a jelenleg 8 százalékos alapkamat.

A kamatcsökkentési várakozásokat az támasztja alá, hogy az év hátralévő részében az elemzők szerint ismét felgyorsulhat az infláció csökkenése, az éves inflációs ráta decemberre 5,1 százalékra lassulhat.

A várakozások szerint a gazdasági egyensúly alakulása sem indokolja a magyar kamatprémiumok magasan tartását a közeli jövőben. Az államháztartás éves hiánya a konszenzus alapján az idén a tavalyi 9,2 százalékkal szemben a GDP 6,3 százaléka lehet, kissé alacsonyabb a nemrég 6,8-ról 6,4 százalékra csökkentett kormányzati előrejelzésnél.

A folyó fizetési mérleg hiányára vonatkozó várakozást az elemzők 150 millió euróval csökkentették 4,6 milliárd euróra, ez 650 millió euróval alacsonyabb a januárban várt szintnél.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!