2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Háromszázmilliárd forint értékű, a munka világát érintő, tehercsökkentő csomagban állapodott meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Fidesz-KDNP-frakció - jelentette be csütörtökön Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, közölve többek között: a kisadózók esetében egy tételes adó váltja ki az eddigi terheket, és hasonló lépés várható a 25 dolgozónál kevesebbet alkalmazó kisvállalkozóknál is.

Csökkennek a terheik a 25 év alatti, az 55 év feletti és a képzettséget nem igénylő, fizikai munkát végzőknek is, mégpedig úgy, hogy a legnagyobb kedvezményt az alacsony bérűek kapják majd - részletezte Rogán Antal a 2013-as költségvetést érintő lépéseket.

A kisadózók tételes - az evára hasonlító - adója az összes eddig általuk fizetett teherformát felváltja majd - mondta, a kisadózókra pedig példaként említette a cipészeket, fodrászokat, újságírókat, akiknek így csökkennek adózási terheik.

A 300 milliárd forintos program a költségvetési hiányt nem érintheti - húzta alá a kormánypárti politikus.

A tájékoztatón Harrach Péter KDNP-frakcióvezető hozzátette azt is, hogy a kereszténydemokraták kérése alapján a tartósan munkanélkülieknek és a kisgyermekes édesanyáknak is adócsökkentést javasoltak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!