2p

A Fidesz frakcióvezetője nem tekintene el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megadóztatásának szándékától, de elképzelhetőnek tartja, hogy a kormány végül másképp dönt, a nemzetközi tárgyalópartnerek ugyanis elszántak a jegybanki tranzakciós illeték megszüntetésének kérdésében.

Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke erről a Lánchíd Rádiónak adott csütörtöki nyilatkozatában beszélt, emlékeztetve, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar kormánynak írt legutóbbi válaszlevelében felvetette a jegybanki tranzakciós illeték kérdését is.

A politikus az MNB egyes műveletei után - az elfogadott törvény értelmében jövő januártól - fizetendő illetéket megfontolandó eszköznek, igazságos adózási formának tartja, amelyet szerinte nem kell "csak úgy, rögtön kidobni". Sőt úgy látja, hogy akár más mértékben, más műveletekre, de érdemes lenne megtartani a jegybanki tranzakciós illetéket. Ám lehet - folytatta -, hogy nem ez lesz a kormány végső döntése, mert "a tárgyalópartnereink a másik oldalon elég elszántak, kőkeményen ragaszkodnak ahhoz, hogy minél kevésbé adóztassuk a bankokat, és ha már a kereskedelmi bankok adóztatásának visszavonásáról nem is tudnak meggyőzni minket, de elszántak abban a tekintetben, hogy a jegybank megadóztatásának szándékát szüntessük meg". A kabinet egyelőre nem hozott döntést - jelezte, majd a helyzetet jellemezve úgy fogalmazott: "vannak közöttünk héják és vannak galambok, én inkább a héjákhoz tartozom".

A Fidesz frakcióvezetője az interjúban kitért arra is, hogy a kormánynak péntekig kell ismertetnie az Európai Bizottsággal, milyen intézkedéseket tervez az államháztartási hiány három százalék alatt tartására annak érdekében, hogy megszűnjön a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás.

Rogán Antal szavai szerint a kabinet ebben a kérdésben nagyjából ugyanazt a tárgyalási javaslatot teszi majd le az Európai Bizottság asztalára, mint amit az IMF-nek írt szándéklevélben is javasolt.

A kormány a döntéseivel arra is választ ad majd, hogyan valósítható meg a munkahelyvédelmi akcióterv, "akár a jegybanki tranzakciós illeték elengedése mellett is" - tette hozzá.

Nyomatékosította egyúttal, hogy a kormány jövőre el fogja törölni a félszuperbruttót, ami többletjövedelmet jelent majd a családok nagy részének. (mfor.hu szerk: csak azoknál, akik az átlagbér felett keresnek lásd: Jövőre 12 ezerrel is nőhet a nettó bér, de messze nem mindenkinél).

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!