2p

Rogán Antal szerint még a forintosítás nélkül is a negyedével csökkenthetnek egy átlagos devizahiteles terhei a bankokat elmarasztaló jogerős ítéleteket követően az elszámolási törvény nyomán; erről a Fidesz frakcióvezetője szerdán beszélt a M1 Ma reggel című műsorában.

Rogán Antal példája szerint egy átlagos devizahitelesnek, aki 2007-ben körülbelül 6,5 millió forintot vett fel svájci frankban, 323 ezer forint körüli összeg jár vissza az árfolyamréssel összefüggésben, az egyoldalú szerződésmódosítások ügyében születő elmarasztaló ítélet pedig további, mintegy 835 ezer forintot jelenthet.

Rogán Antal kifejtette: az ítéleteket követően ha az elszámolási törvény úgy rendelkezik, hogy a jogtalan kamatemelések semmisek, és vissza kell térni az azokat megelőzőekre, a kamat és a tőketartozás is csökken.  Ezek együttes hatása forintosítás nélkül is azt jelenti, hogy egy átlagos devizahitelesnek körülbelül 25 százalékkal kevesebb törlesztőrészletet kell fizetnie,  "attól a pillanattól kezdve, hogy ezek a jogerős döntések törvényre emelkedtek, és a bankok az elszámolási kötelezettségeiknek eleget tettek" - fogalmazott.

Rogán Antal hangsúlyozta: "mindenki visszakaphatja, amit jogtalanul, tisztességtelenül vettek el tőle." Közölte, az elszámolási törvényről és a hozzá kapcsolódó összes kérdésről a Fidesz-frakció két hét múlva esedékes tapolcai kihelyezett ülésén döntenek. Szavai szerint az elszámolási törvény úgy rendelkezik majd, hogy az ítéletek jogerőre emelkedését követően a belátható legrövidebb időn belül a bankoknak el kell számolniuk az ügyfelek felé.

A jogerőre emelkedés után az első törlesztőrészletekben ez megjelenik majd - mondta Rogán Antal, hozzátéve, hogy azt még nem lehet pontosan megmondani, hogy ez a januári vagy a februári törlesztőrészletet jelenti-e.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!