2p

Kétmilliárd forint bírság alól mentesülhetnek a fuvarozó vállalkozások, miután a kormány törvénymódosítást kezdeményez azon e-útdíj bírságok elengedéséről, amelyeket a bevezetési időszakban még gyakorlatlan felhasználók téves bevallás miatt fizettek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.

Azok számítanak majd jóhiszemű fuvarozóknak, akik az úthasználati jogosultságukat utólag, de legfeljebb a használat észlelését követő nyolc órán belül váltották meg, vagy az előre meghatározott útvonalról funkcionálisan párhuzamos, adott esetben olcsóbban igénybe vehető szakaszra tértek le.

A parlament ősszel tárgyalja a törvénymódosítást - áll a közleményben.

Az "amnesztia" azokat érinti, akik az e-útdíj bevezetése, azaz 2013. július 1. és ez év március 31. között kaptak bírságot a jelzett szabálytalanságokért.

Az ismétlődően elhibázott díjfizetés alkalmanként akár 165 ezer forintos bírság kiszabásához vezethetett.

A probléma a fuvarozók egy kisebb csoportját, mintegy 100-120 vállalkozást érint. Ezek jelentős részét a közbeavatkozás híján tönkre is tehetné a felhalmozódott bírságteher.

Az Országgyűlés - a közérdek sérelme nélkül - úgy rögzíti majd az átmeneti szabályokat a módosításban, hogy a jogkövető magatartást tanúsítók ne kerüljenek versenyhátrányba a díjat meg nem fizetőkkel szemben.

A tervezet szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. - a bírság megfizetésére kötelezett kérelmére - esetenként 12 ezer forintos szolgáltatási díj fejében igazolást állít ki. A dokumentum megerősíti, hogy a kérelmező a módosított törvény hatálya alá tartozó esetek valamelyikét valósította meg, és így mentesül a bírság alól.

A kiállított igazolás alapján a rendőrség visszavonja a bírságot kiszabó határozatát, továbbá a törvénymódosítás lehetővé teszi a bírság visszafizetését is.

A módosítást az a bizottság dolgozta ki, amelyet a kormány március végén hozott létre. A szöveg a szakminisztériumok és fuvarozói érdekképviseletek képviselőiből alakult testület folyamatos egyeztetéseinek eredményeként készült el.

A díjfizetés szándékos elkerülését az ellenőrző szervek a továbbiakban is következetesen büntetik - fejeződik be a tárca közleménye.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!