2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Több szabálytalanságot is feltárt már az éles üzemben működő Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (ekáer) - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a rendszer már a két hónapos próbaüzemben bizonyította, hogy megfelelő eszköz az áfacsalások visszaszorítására, az emberi fogyasztásra veszélyes élelmiszerszállítmányok kiszűrésére, valamint a tisztességes gazdálkodók segítésére.

A március 1-je óta éles üzemben működő rendszer jelentős felderítései közé sorolta a hatóság azt az esetet, amely során Hajdú-Bihar megyében egy tehergépjármű - a fuvarokmányok alapján - nagyképernyős LED televíziókat szállított Romániából Horvátországba, azonban több furcsa körülményre derült fény az ekáer ellenőrzéskor. A feladó- és a célországra tekintettel különös volt, hogy a számla összege forintban volt feltüntetve, de gyanús volt az is, hogy az ellenőrzéskor a járműben lévő GPS-en célállomásként Miskolc szerepelt, illetve a jármű utasai nem tudták megmondani, hol lépik át a magyar-horvát határt - írta a NAV. A szállítmányt már az illetékes igazgatóság várta, és azonnali ellenőrzést rendeltek el a gazdálkodónál.

A hatóság egy másik esetként számolt be arról, hogy munkatársaik egy műtrágyaszállítmányt ellenőriztek Tolna megyében, az egyik érintett gazdálkodó esetében pedig a rendszer jelezte, hogy jelentős adóhátralékkal rendelkezik. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a szállítmányt egy másik Tolna megyei címen kell lerakodni, azért a NAV munkatársai a lerakodás helyszínén is végeztek ellenőrzést, ahol fény derült egy több gazdálkodóból álló értékesítési láncolatra. A láncolatban szereplő társaságok nemrég alakultak, magas kockázati tényezővel rendelkeztek, viszont a forgalmuk nagy volt - ismertette a NAV. Jelezte továbbá, hogy az áru átvételét követően valamennyi gazdálkodó esetében ellenőrzés kezdődött.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!