Thaiföldön 1997-ben alakult ki válság. A Nemzetközi Valutaalap 16 milliárd dollárral segítette meg az országot, de a hitel feltételeinek teljesítése közben a krízis más országokra is átterjedt. Oroszországra is, amelyet az IMF két lépcsőben több mint harmincmilliárd dollárral segített ki. Ezen összeg jelentős része a korrupt bürokrácia szövevényes hálózatában veszett el, vagy az oligarchák zsebébe jutott, akik kivitték az országból a milliárdokat.
Elismerték
Dél-Amerikában a legkiemelkedőbb Argentína példája, ahol az ezredforduló környékén volt szükség segítségre az államcsőd-közeli helyzet miatt. Az ország kormánya és elemzők szerint a valutaalap által kikényszerített intézkedések voltak felelősek mintegy tizenötmillió ember elszegényedéséért, az egykor erős középosztály szinte teljes eltűnéséért. Évekkel később az IMF egyik jelentésében is megjelent, hogy az ország válsághelyzetének enyhítését célzó lépések ellentétes hatást értek el, és tovább mélyítették a krízist.
Hasonlóan járt Venezuela, Brazília, Mexikó és Bolívia, de a már említett Thaiföldön kívül Indonézia és Dél-Korea is, ez utóbbi ország a kilencvenes évek végén vissza is utasította az IMF segítségét a rossz tapasztalatok miatt.
Nincs általános gyógymód
Elemzők szerint a legnagyobb baj az IMF-fel az, hogy - mint a tizennyolcadik századi orvosok - minden bajra ugyanazt a gyógymódot javasolják, függetlenül attól, hogy segít-e ez az adott ország gazdaságán vagy sem. Az alap csodaszere: csökkenteni kell a költségvetési deficitet, vagy ha a páciens már pluszban van, növelni kell azt, valamint emelni kell a kamatokat. Egyes országokban ezen intézkedések hatására 5-15 százalékkal csökkent a GDP az IMF által prognosztizált 2-3 százalékos növekedés helyett. Szakértők szerint ez azért van, mert a Valutaalap egyszerűen nem érti az egyes országok gazdaságát, piaci berendezkedését.
