1p

A milliárdos a kormány ellene folytatott hadjáratára válaszolva vág bele a kampányolásba.

A HírTV Egyenesen című műsorában jelentette be Csontos Csaba, a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti szóvivője, hogy

Soros György ellenkampányt indít Magyarországon az őt ért kormányzati támadások miatt.

Mint Csontos elmondta, Soros azért csak most szólalt meg, mert most erősödött fel a kormányzat fenyegetése a titkosszolgálatok bevetéséről az alapítványaival szemben, és Soros így próbál szolidaritást vállalni az ott dolgozókkal.

A kvázi ellen-nemzeti konzultáció keretében egyrészt tájékoztatni fogják a magyar lakosságot, hogy "mi is az igazság" a nemzeti konzultációban nyomatott "Soros-terv" kapcsán, illetve betekintést nyújtanak majd az üzletember által támogatott szervezetek munkájába.

Sorosnak most tényleg elege lett az ellene viselt hazai hadjáratból. Ezt már a nemzeti konzultáció állításainak tételes cáfolata és a Financial Times-nak adott interjúja is mutatta, melyben Orbán Viktor miniszterelnököt egy maffiaállam vezetőjeként aposztrofálta, illetve ott van még az RTL Klubnak küldött videója is.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!