6p

Szerinte a kormány kampánya csúsztatásokkal és hazugságokkal van tele, célja pedig az emberek félrevezetése.

Soros György reagált a magyar kormány aktuális levelező-telefonos nemzeti konzultációjára, mely az ún. "Soros-tervről" tájékoztatja az embereket. A magyar származású milliárdos álláspontját a Nyílt Társadalom alapítvány magyarországi szóvivője oszotta meg a 168 órával.

„miközben Magyarország egészségügyi és oktatási rendszere aggasztó állapotban van és a korrupció mindent áthat, a jelenlegi kormány külső ellenséget kreál, hogy ezekről a problémákról elvonja állampolgárai figyelmét. A kormány Soros Györgyöt választotta ki erre a célra, és nagyszabású Soros-ellenes médiaháborút indított, amelynek költsége több tízmillió euróra rúg az adófizetők pénzéből, felszítja az iszlámellenes hangulatot és olyan antiszemita szófordulatokat használ, amelyek az 1930-as éveket idézik"

- írja Soros. Majd következtik a nemzeti konzultáció állításainak szétszedése:

1. Soros György arra akarja rávenni Brüsszelt, hogy évente legalább 1 millió bevándorlót telepítsen az Európai Unió területére, így Magyarországra is.

HAMIS: Egy 2015-ös kommentárban Soros György azt mondta, hogy a Szíriában folyó háború miatt az Európai Uniónak „az előrelátható időszakban legalább egy millió menekültet kellene befogadnia évente. És hogy ez megoldható legyen, a terhet igazságosan kell elosztani”. Egy évvel később, miután a körülmények megváltoztak, azt javasolta, hogy az Európai Unió vállaljon kötelezettséget arra, hogy „csupán 300 000 menekültet fogadjon be évente”.

2. Soros György a brüsszeli vezetőkkel együtt azt is el akarja érni, hogy az EU tagállamai, így Magyarország is, bontsák le a határvédelmi kerítéseket, és nyissák meg a határokat a bevándorlók előtt.

HAMIS: Soros György világosan hangot adott annak a meggyőződésének, hogy „az Európai Uniónak vissza kell szereznie az ellenőrzést határai felett.” Soros György úgy gondolja, hogy „az Európai Uniónak közös mechanizmust kell létrehoznia annak érdekében, hogy megvédje határait, elbírálja a menedékjogot kérelmezők beadványait és elhelyezze a menekülteket.”

3. A Soros terv része, hogy a nyugat-európai országokban összegyűlt bevándorlókat Brüsszel kötelezően ossza szét, különös tekintettek a kelet európai országokra. Ebben Magyarországnak is részt kellene vennie.

HAMIS: A menekültválságot tárgyaló legutóbbi kommentárjában Soros György azt javasolta, hogy „a menekültek elhelyezése épüljön önkéntes alapokra.” Kiemelte, hogy „az EU nem kötelezheti tagálalmait, hogy befogadjon olyan menekülteket, akiket nem akar, vagy hogy a menekültek olyan helyre menjenek, ahol nem szívesen fogadják őket.”

4. A Soros-terv alapján Brüsszelnek arra kellene köteleznie minden tagállamot, így Magyarországot is, hogy minden bevándorlónak fizessen 9 millió forint (28 000 euró) állami segélyt.

HAMIS: Soros György nem mondta azt, hogy Magyarországot arra kellene kötelezni, hogy 9 millió forint állami segélyt fizessen minden bevándorlónak. Azt mondta, hogy „a megfelelő finanszírozás kritikus. Az Európai Uniónak 15 000 eurós összeget kellene juttatnia minden menekültnek az első két év mindegyikében a lakhatási, egészségügyi és oktatási költségek fedezetére, és hogy a menekültek befogadását vonzóbbá tegye a tagállamok számára.” Ez egyértelműen olyan juttatás lenne, amelyet az Európai Unió ad Magyarország számára. Tavaly Soros György bejelentette, hogy 430 millió euróval kíván hozzájárulni személyes vagyonából ennek a finanszírozásához „olyan befektetések céljára, amelyek kifejezetten a bevándorlók, menekültek és a befogadó közösségek szükségleteit fedeznék.”

5. Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért.

HAMIS: Soros György soha nem tett ilyen kijelentést. Ez hazugság.

6. A Soros-terv célja, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon annak érdekében, hogy az illegális bevándorlók integrációja hamarabb megtörténjen.

HAMIS: Soros György soha nem tett ilyen kijelentést. Ez hazugság.

7. A Soros-terv része, hogy politikai támadást indítsanak a bevándorlást ellenző országok ellen, és kemény büntetésekkel sújtsák őket.

HAMIS: Soros György soha nem tett ilyen kijelentést. Ez hazugság.

A 168 óra cikke kitér arra is, hogy Soros az elmúlt évtizedekben milyen módokon támogatta Magyarországot. Az üzletember az 1980-as években kezdett jótékonykodni az országban, és 1984-ben alapítványt hozott létre. Azóta a magyaroknak juttatott segítsége nagyjából 350 millió eurót tesz ki, és ezt az összeget ösztöndíjakra, egészségügyi szolgáltatásokra és humanitárius erőfeszítésekre fordította: többek között 1 millió eurót juttatott a 2010-ben bekövetkezett vörösiszap katasztrófát követő újjáépítésre. Jelenleg a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek oktatásához, a hajléktalanság problémájának kezeléséhez és a vidéki Magyarország közlekedésének fejlesztéséhez járul hozzá

Soros emellett telefonos interjút adott a Financial Timesnak, melyet az MTI szemlézett. Az interjúban elmondta, eddig tartózkodott attól, hogy nyilvánosan kommentálja Orbán Viktor támadásait, ám most úgy érzi meg kell szólalnia, mert félti az általa támogatott civil szervezetek biztonságát.

"Tragédia Magyarországnak, hogy kormánya gyűlöletkeltéssel és a lakosság félrevezetésével törekszik megtartani hatalmát"

- mondta a milliárdos, majd kifejtette, hogy most már az általa támogatott magyarországi civil szervezetek biztonságát félti, miután Orbán Viktor a magyar felderítő szolgálatokkal akarja megfigyeltetni e szervezetek tevékenységét. Az ellene folyó kampányról pedig azt mondta, az ő nézeteinek "szándékos félremagyarázása", amelynek célja a választók figyelmének elterelése az oktatás és az egészségügy rossz állapotáról.

"Nem maradhatok tovább csendben, mivel attól félek, hogy az a minapi bejelentés, miszerint a magyar hírszerző szolgálatok vizsgálatot kezdenek, felveti annak a veszélyét, hogy nem csupán szervezetek, de egyéni vezetők ellen is üldöztetés indul."

A menekültkérdésben elfoglalt álláspontjáról kifejtette: ő egy olyan európai uniós megfeleltetési módszernek a szószólója, amelynek alapján a menekülteket azokba az országokba küldenék, amelyek be akarják őket fogadni, és amelyekben a menekültek is maradni szeretnének.

"A lényeg az, hogy ez az elosztás tisztán önkéntes lenne, vagyis ez homlokegyenest ellenkezik azzal, amivel propagandakampányában a magyar kormány engem vádol."

Orbán Viktorról Soros György azt mondta: amikor támogatta őt, Orbán egy fiatal diákcsoport vezetőjeként az akkor fennálló rezsim ellen szervezkedett, így megérdemelte a támogatást. "Valójában Orbán az, aki átalakult, az akkori rezsim elleni lázadás vezetőjéből egy maffiaállam vezetőjévé" - fogalmazott. Hozzátette: eljött az ideje annak, hogy a többi EU-tagország kormánya erőteljesebb választ adjon arra, ahogy Orbán a civil társadalommal bánik, és foglalkozzon a magyarországi jogállamisággal kapcsolatban felmerült félelmekkel is. Soros György szerint "a jelenlegi magyarországi rezsim túl messzire ment".

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!