3p

Még novemberben történt, most derült ki. Többen ki is akadtak az Európai Parlamentben.

Soros György az Európai Központi Bank (EKB) egyik igazgatójával tárgyalt az euróövezet integrációjának elmélyítéséről, ami bírálatokat váltott ki az Európai Parlament néhány képviselőjéből - adta hírül pénteken a Reuters brit hírügynökség.

Soros György

A magyar-amerikai milliárdos üzletember még tavaly november közepén magántalálkozón beszélt Benoit Coeure-rel, az EKB hatfős igazgatótanácsának egyik tagjával arról, hogy miként lehetne az euróövezetet összeforrottabbá tenni egyebek közt közös eurózónás költségvetéssel. A találkozó megtörténte csak e hét csütörtökön került nyilvánosságra annak révén, hogy Coeure közzétette naplóját. A Reuters értesülése szerint a találkozót Soros György kérte, a megbeszélésen jelen volt fedezeti befektetési alapjának egyik képviselője és Coeure-ön kívül egy másik EKB-tisztségviselő is.

Az Európai Parlament (EP) néhány képviselője attól tart, hogy a pénzember illetéktelenül befolyásol politikailag kényes ügyet. Bernd Lucke német konzervatív képviselő pénteken úgy nyilatkozott: "Úgy vélem, törvénybe ütköző, hogy Soros úr saját politikai céljai szolgálatába próbálja állítani az EKB-t." Az EKB egy szóvivője közölte, hogy a találkozó résztvevői csupán elvi kezdeményezések szintjén beszéltek az euróövezet integrációjának elmélyítéséről, monetáris politikáról nem értekeztek.

Az EKB nem szólhat bele politikai reformokba, de pénzügyi tanácsokat adhat kormányoknak és EU-testületeknek. Coeure-t nem hivatalosan az EKB "külügyminisztereként" emlegetik, aki rendszeresen találkozik befektetőkkel, és részt vesz az EU kulcsfontosságú tanácskozásain - jegyezte meg a Reuters.

Az olasz Marco Zani - aki az Európai Parlamentben az EU-ellenes Nemzetek és Szabadság Európája képviselőcsoport tagja - a novemberi magánmegbeszélésről azt mondta, hogy az ilyen színfalak mögötti találkozók, amelyeken befolyásos emberek is részt vesznek "összeegyeztethetetlenek olyan intézményekkel, amelyek demokratikusnak tartják magukat." Akad azonban olyan EP-képviselő is, aki nem lát kivetnivalót a novemberi találkozóban. A német Sven Giegold - aki a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoport szóvivője gazdasági és pénzügyi témákban - úgy nyilatkozott, hogy az euróövezet épségére felügyelő EKB feladatának része találkozni olyan befolyásos emberekkel, akik ugyanarra törekszenek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!