2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jövőre pedig még további kamatemelésre számítanak az elemzők.

Elemzők azzal számolnak, hogy kamatot emel szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és hogy jövőre további kamatemelések lesznek.

A Fed legutóbbi, november eleji kamatdöntő ülésén nem változtatott a június óta érvényes 1,25 százalékos kamatszinten, de jelezte, hogy az év végéig kamatot emelhet, mert a gazdaság élénkül, ellenálló volt a romboló hurrikánokkal szemben. A Fed idén eddig két alkalommal emelt kamatot, először januárban, majd júniusban. Szakértők várakozása szerint a Fed 25 bázisponttal emeli az alapkamatot szerdán.

(forrás: Flickr)

A kamatemelési várakozást erősíti, hogy fokozatosan erősödik az amerikai gazdaság, a munkanélküliek száma egyre fogyóban, míg a 12 havi infláció a Fed szerint középtávon az általa célnak tekintett 2 százalék körül stabilizálódik, míg jelenleg még alatta van.

Az amerikai hazai össztermék (GDP) a harmadik negyedévben három éve legnagyobb ütemben 3,3 százalékkal nőtt. A második negyedévben a gazdaság 3,1 százalékkal, az első negyedévben 1,2 százalékkal bővült.

A Fed kedden kezdődő kétnapos ülése utáni közleményében utalások lehetnek a monetáris szigorítás jövő évi ütemére nézve. Az AP által idézett szakértők 41 százaléka három kamatemelést vár jövőre, 38 százaléka két, 17 százaléka négy kamatemeléssel számol 2018-ban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!