3p

Az elsőfokú bíróság határozatáig, legkésőbb november 4-ig házi őrizetben marad Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV volt humánpolitikai igazgatója, mivel a bíróság szerint továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés, vagy a tanúk befolyásolásának veszélye.

A házi őrizet meghosszabbítását a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta és ezt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) megalapozottnak találta - olvasható a Fővárosi Bíróság csütörtöki közleményében. Hozzátették: a főügyészség továbbra is nyomoz a nagy összegű végkielégítések és a különböző megbízási és vállalkozási szerződések ügyében. Számos tanút kell kihallgatni, ami hosszabb időt vesz igénybe - írták.

A végzés nem jogerős.

Szalainé Szilágyi Eleonóra ez év január elején került előzetes letartóztatásba, majd május elejétől házi őrizetben van.

A volt humánpolitikai igazgató végkielégítésére és továbbfoglalkoztatására 2009 júliusában derült fény, amikor a Magyar Nemzet azt írta: a humánpolitikai (hr) igazgatónak hiába fizettek ki 2008 márciusában  - a prémiumokkal együtt - mintegy százmillió forint végkielégítést, havi 1,2 milliós fizetéssel a cég tovább foglalkoztatta.

A napilap cikke nyomán Kocsis István vezérigazgató és Hagyó Miklós (MSZP) akkori, BKV-ért is felelős főpolgármester-helyettes is vizsgálatot indított. A BKV 2009. július 27-én mondott fel egykori humánpolitikai igazgatójának.

Ezt követően több BKV-s vezetőről derült ki, hogy több tízmillió forintos végkielégítést kapott, a cég pedig elkezdte átnézni bérezési és jutalmazási rendszerét és átvizsgált minden, 2007. januártól kifizetett végkielégítést.

Szalainé ügye nyomán több vezető is távozott a közlekedési társaságtól, mások mellett Balogh Zsolt korábbi általános vezérigazgató-helyettes, aki megbízott vezérigazgatóként aláírta Szalainé továbbfoglalkoztatását.

A BKV belső ellenőrzése is vizsgálatot indított, amely 2009 augusztusában megállapította: a volt hr-igazgató nem volt jogosult a végkielégítésre, mert már nyugdíjas volt és felvette 200 ezres nyugdíját, amikor megkapta végkielégítését.

Szintén a belső ellenőrzés indított vizsgálatot 86 ember ellen, akiknek menedzserszerződésük volt, vagy 10 millió forintnál nagyobb végkielégítést kaptak. A jogosulatlan végkielégítések kifizetésével a BKV-t becslések szerint több százmillió forintos kár érte.

Szalainé ellen január 9-e óta foganatosítanak kényszerintézkedést; május 4-ig előzetes letartóztatásban volt, majd házi őrizetét rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!