2p

Öt éven belül ezek a harmadik helyi parlamenti választások. Most a függetlenségi harc folytatása is a tét.

Megkezdődött a szavazás csütörtök reggel Katalóniában, Spanyolország autonóm tartományában, ahol öt éven belül már harmadszor tartanak helyi parlamenti választásokat. A szavazóhelyiségek reggel 9 és este 20 óra között tartanak nyitva 947 katalán településen, ahol összesen 5,5 millió szavazásra jogosult adhatja le szavazatát. Munkanap lévén a nyitás előtt már egy órával több szavazóhelyiségnél sorokat lehetett látni.

illusztráció

Katalóniában 2006 óta nem tartottak munkanapon választásokat, hagyományosan mindig vasárnap rendezik meg őket. Az elemzők szerint ez a döntés is hozzájárul a várhatóan igen magas, a felmérések szerint 80-82 százalékos részvételi arányhoz. Legutóbb, két évvel ezelőtt ez az arány 75 százalék volt. A választók 135 parlamenti képviselő helyről dönthetnek, de a tét egyben a katalán függetlenségi törekvések folytatásának sorsa is.

A legutolsó közvélemény-kutatások többsége a függetlenségi pártok táborát némileg erősebbnek mutatja, de nem eléggé erősnek ahhoz, hogy a parlamentben megszerezzék a kormányalakításhoz szükséges többséget. Az sem zárható ki, hogy a választások után nem tud új kormány alakulni Katalóniában, és rövid időn belül ismét választásokat kell tartani. A jogszabályok szerint a választások után az új katalán törvényhozásnak legkésőbb január 23-ig meg kell alakulnia, az új elnököt pedig február 6-ig kell megválasztania.

Katalóniában az előrehozott parlamenti választások kiírását október 27-én jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, miután feloszlatta a korábbi helyi törvényhozást, és menesztette a katalán kormányt. Minderre a spanyol szenátustól kapott jóváhagyást az alkotmány 155-ös cikke alapján még aznap, hogy a katalán függetlenség kinyilvánításáról fogadott el határozatot a barcelonai parlament.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!