3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. álláspontja szerint az ország alapvető érdeke, hogy középtávon saját lábára álljon a gazdaság és ne legyen szükség folyamatosan külső források bevonására.

Mellár Tamás, a kutatóintézet kutatási igazgatója nem ért egyet azokkal kritikákkal, melyek szerint súlyos hiba befejezettnek nyilvánítani az IMF-fel való kapcsolatot, hiszen vissza kell fizetni a felvett hiteleket, illetve folyamatosan további külső forrásokra van szükség, amelyeket a legkedvezőbben az IMF révén lehet elérni.

Mellár Tamás elismeri, hogy a tárgyalások megszakadása és az IMF "kitessékelése" rövidtávon súlyos terheket ró az országra. Éppen ezért véleménye szerint a magyar kormánynak minden energiáját arra kell összpontosítania, hogy miként tudja pénzügyileg menedzselni a következő fél- egy esztendőt. Az eddig is igen szűkös mozgástér most még jobban beszűkül, tehát további egyensúlyjavító intézkedésekre van szükség a 29 ponton túl is. Továbbá új finanszírozási forrásokat kell keresni a világban, elsősorban a feltörekvő országokból.

Mellár Tamás szerint a bankadó nem rontja lényegesen a gazdasági növekedés esélyeit, mert a kereskedelmi bankok nem játszottak meghatározó szerepet a hazai kis- és középvállalkozások finanszírozásában. Bár a terhek áthárításával rövidtávon növelhetik a klienseik anyagi terheit, összességében nem tudják befolyásolni a növekedés trendjét. Mint hozzáteszi, a vállalkozások hitelhez juttatását a kormánynak meg kell oldania, országos bankhálózat kialakításával, hitelszövetkezetek létrehozásával és a magánnyugdíj-pénztárak megtakarításainak célirányos átirányításával.

A Századvég Gazdaságkutató kutatási  igazgatója arra figyelmeztet, hogy az elmúlt negyven év tapasztalata szerint a kívülről várt segítség és tanácsok újabb adósságokat okoztak és egy állandósult restrikciós spirálba torkollottak, amely ellehetetlenítette a felzárkózás és modernizáció célkitűzéseit.

Hangsúlyozza: eddig még egyetlen ország sem hajtott végre sikeres stabilizációt és felzárkózást az IMF tanácsai és felügyelete mellett.

A Századvég igazgatója úgy véli, ahhoz hogy a gazdaság a saját lábára álljon, elsősorban a költségvetés elsődleges többletét kell elérni, hogy az adósságállomány csökkenthető legyen. A növekedés súlypontját a hazai tulajdontöbbségű vállalkozásokra kell helyezni, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya ne generáljon újabb adósságokat. Csak a pénzügyi stabilitás és önállóság bázisán képzelhető el sikeres gazdasági modernizáció és felzárkózás, és ezért a lehetőségért kell vállalni a rövid távú költségeket.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!