Magyarország idén először szerepel a Globális Korrupciós Barométer elnevezésű felmérésben, amely 69 ország közel 75 ezer állampolgárának korrupcióhoz való viszonyát igyekezett felderíteni.
Nem bízunk a korrupcióellenes harcban
A kormányokba vetett hit, miszerint hatékonyan fellépnek a korrupció ellen, sehol nem túl magas. Az európai átlag szerint – mely nem csupán az EU tagországaira vonatkozik – a lakosság 51 százaléka gondolja úgy, hogy nem hatékony az állami szféra ez irányú törekvése. Itthon a lakosság ennél szigorúbban ítéli meg a kérdést - erre utal a 64 százalékos arány.
A teljes mintában és a közép-kelet-európai régióban is a politikai pártokat tekintik a legkorruptabb közegnek. Ez nem meglepő. Az viszont már az újdonság erejével hatott a kutatókra, hogy az üzleti szektor Magyarországon megelőzi még a politikai szférát is e tekintetben - tehát az átlagember azt feltételezi, hogy e két közeg üzleti ügyei meglehetősen szorosan összefonódnak.
Volt-e dolgunk kenőpénzzel az elmúlt egy évben?
Az elmúlt egy évben kenőpénzt használók sorában Magyarország kiemelkedő helyen áll - legalábbis a világ, az EU és a régió átlagához viszonyítva. Nálunk a háztartások 14 százaléka él ezzel az eszközzel, míg például térségünkben átlagban 12, az EU egészében pedig csak öt százalék ez az arány.
Ezek a pénzek a régiónkban elsősorban az egészségügybe, másodsorban pedig az ingatlan-ügyintézők zsebébe vándorolnak. Az összes vizsgált országot tekintve a rendőrség és az igazságszolgáltatás szerepel az első helyen. Az eltérés elsősorban a hazai orvos-beteg közti homályos játékszabályoknak köszönhető.
Annak ellenére, hogy szívesen nyúlunk ehhez az eszközhöz, a GDP-nek elenyésző százalékát teszik ki a zsebbe bújtatott forintok. Ennek oka, hogy nagyon kis összegekkel operál az átlagos magyar. 90 százalék állítása szerint ez a nullához konvergál, a bevallott összegek pedig két-, három-, ötezer forint körül mozognak.
Erről hallgatunk
Ugyan Magyarország híres arról, hogy állampolgárai buzgón jelentik fel egymást, korrupciós ügyeinkről azonban kölcsönösen hallgatunk. A korrupciót észlelőknek mindössze három százaléka tesz bejelentést, 64 százalék viszont magába fojtja ezt a típusú információt. Érdekes adat a vizsgálatban, hogy 33 százalék nem tudja a választ erre a "roppant nehéz kérdésre", miszerint tett-e bejelentést korrupció-észlelést követően.
Az előbbi adattal szorosan összefügg az az eredmény, miszerint a magyarok nem is igazán értékelik a korrupciómentes vállalat termékeit, azaz csak 23 százalék fizetne többet az igazán transzparens cégeknek. Tehát senki nem igazán motivált e kérdésben, a lakosság többsége rezignáltan, szinte magától értetődően fizet, mint a katonatiszt, és füle botját sem mozdítja, ha más korrupciós ügyeiről értesül.
Kétségtelen, hogy egy ilyen alapvető kérdés megváltoztatásához két irányú fejlődés szükséges: egyrészt a lakosság gyanakvásának indokait kell megszüntetni, másrészt pedig a lakosság hozzáállásán kellene változtatni.
Leitner György, a felmérést támogató GlaxoSmithKline Kft. vezetője azzal a szomorú felhanggal számolt be cége terjeszkedési törekvéseiről, miszerint a központi vezetők bizalma megcsappant Magyarország iránt, főleg a transzparencia hiánya miatt. E tekintetben Románia is megelőz minket. A cégvezető szerint alulról jövő szerveződések keretében is meg lehet próbálni változtatni a korrupciós barométer állásán.
GF
