3p

A főpolgármester azt javasolja, hogy a római-parti védműtől külön projektként kezeljék az Aranyhegyi-árok és a Barát-patak védelmét. Tarlós István pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a javaslatról akár már október végén szavazhat a Fővárosi Közgyűlés.

A főpolgármester közölte azt is, hogy a Fővárosi Csatornázási Művektől kapott egy írásbeli nyilatkozatot, amely szerint az öblözetben egyelőre biztosítható a védekezés, ha a patakok árvízvédelmi fejlesztését belátható időn belül elkezdik és megvalósítják, valamint a Nánási út - Királyok útján lévő védmű árvízvédelmi képességét ideiglenesen megemelik.

Kérdésre válaszolva azt mondta, az Aranyhegyi-árok és a Barát-patak a teljes római-parti lakótelep védelme szempontjából meghatározó, mert a két fenyegető veszély közül a nagyobbikat megszünteti. A két pataknál a védekezés költsége várhatóan 4-5 milliárd forint között lehet, és a jövő év végéig készülhet el - fűzte hozzá.

Tarlós István szólt arról is, hogy a 3-as metró északi szakaszának teljes lezárása november 6-án kezdődik. A csúcsidőben 45 másodpercenként induló pótlóbuszok óránként ötezer embert tudnak majd vinni szemben a metróval, amely egy óra alatt 40 ezer embert képes szállítani. Ezért "lesz majd valamekkora káosz, főleg az első napokban", de a BKV egyeztet a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal (BRFK), hogy rendőrök is segítsék a forgalomirányítást. Ha nem lennének fennakadások a pótlás alatt, az azt bizonyítaná, hogy nincs szükség metróra - fűzte hozzá a főpolgármester. Kiemelte, a felújítás után olyan metrót kapnak majd az utasok, amely 25-30 évig biztonságosan működik.

Tarlós István (Fotó: MTI)

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója elmondta, félmillió embert kell a felszínre terelni a pótlás során. A csúcsidőben beállított 59-60 csuklós busz az utasok 60 százalékát tudja majd elvinni. Többet azért nem, mert 45 másodpercnél gyakrabban nem tudják indítani a buszokat közlekedéstechnikai okok miatt - tette hozzá.   

Közölte, sűrűbben és több kocsival közlekedik majd a 12-es és a 14-es villamos, egyes pótlóbuszok az Árpád üzletházig mennek majd, valamint az alternatív útvonalakon is több buszt állítanak forgalomba. Ezen felül lesznek különböző helyeken tartalék pótlóbuszok, amelyeket szükség esetén be tudnak állítani, de a közúti kapacitás ennek is határt szabhat - jegyezte meg. Jelezte, az alagúti munkák az egész szakaszon hétvégente folynak majd, ezért ilyenkor a teljes vonalon pótlás lesz, amihez 70-80 buszra és 150-200 sofőrre lesz szükség.

Mindehhez elég busz és sofőr van - emelte ki, hozzátéve, hogy a BKV állományában jelenleg összesen 2100 buszsofőr dolgozik, de jelenleg is folyik a toborzás és a képzés, így remélik, hogy jövő év elejére pár százzal nő majd a sofőrök száma. A vezérigazgató az autósoktól is türelmet kért a várható dugók miatt, mivel a Váci úton a három sávból egyet lezárnak, a Lehel téren pedig lámpaváltással segítik a buszok megfordulását. Bolla Tibor kérdésre válaszolva elmondta, jó állapotú, új vagy majdnem új, 1-2-3 éves buszokat állítanak majd forgalomba a metró pótlására.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!