Terjeszkedik a kínai nagykövetség, Orbánék eladják a szomszéd épületet


A parlament elé került a pekingi és a budapesti kölcsönös diplomáciai ingatlanszerzésről szóló törvényjavaslat.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jegyzi a kedd délután parlamentnek benyújtott törvényjavaslatot a Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a diplomáciai célú ingatlanok vásárlásáról szóló Egyetértési Megállapodás kihirdetéséről. Ez lényegében a magyar és kínai fél között tavaly november 28-án aláírt megállapodás kötelező hatályú elismerése, melynek keretében nagykövetségi ingatlanok váltanak tulajdonost. 

A kormány a keleti nyitás politikájának keretén belül egyrészt megvásárolja a pekingi magyar nagykövetség eddig bérelt ingatlanát, másrészt pedig a kínai kormány a budapesti követség szomszédos Benczúr utca 19. szám alatti ingatlanát veheti meg. 

Benczúr utca 19.

Benczúr utca 19. 

A törvényjavaslat indoklása szerint

"a pekingi diplomáciai jelenléttel szemben támasztott kormányzati elvárásoknak hosszú távon – munka- és költséghatékonysági szempontokból – akkor tud a legjobban megfelelni a nagykövetség, ha elhelyezése továbbra is a jelenlegi ingatlanegyüttesben kerül biztosításra. A 2000-es évek elején felmerült a nagykövetségi ingatlan felépítményeinek megvásárlása és a telek 70 éves tartós bérlete. A kínai fél részéről 2017 novemberében megerősítették, hogy jóllehet a kínai állam 2008 óta nem engedélyezi az egyes országok részére a saját, bérelt nagykövetségi ingatlanjaik megvásárlását, a 2003-ban a magyar és a kínai kormány között létrejött a nagykövetségi ingatlanokra kölcsönösen vonatkozó megállapodás okán mégis jóváhagyták a pekingi magyar nagykövetségi ingatlan megvásárlását. A nemzetközi szerződés a budapesti és pekingi ingatlanok kérdését összekötve mindkét fél számára kölcsönösen előnyős módon rendezi az érintett diplomáciai ingatlanok helyzetét. A tárgyalások eredményeként a felek egyaránt hozzájárulnak az érintett ingatlanok adó- és illetékmentes megvásárlásához".  

mfor.hu 


Olvasta már?



hirdetés
Orbán egyetlen konkrétumot említett - azzal is van némi bajOrbán egyetlen konkrétumot említett - azzal is van némi baj

Orbán Viktor szokásos évértékelő beszédét tartja ma a Várkert Bazárban, immár a 20. alkalommal. Szót ejtett az egymillió új munkahely időarányosan teljesített részéről, megnéztük, mi a "valóság".

.
hirdetés
elrejt
 
.