1p

Szupergyors lesz, és a győri után az országban a második.

Egyre komolyabban gondolja magyarországi terjeszkedését a Tesla, már Nagykanizsára is szupergyors töltőállomást telepítenek, írja a Portfolio.hu.

(forrás: Facebook)

Úgynevezett Supercharger töltőállomást eddig csak Győrbe akartak telepíteni, azonban a vállalat frissített térképén megjelent a dél-zalai város is, ahol 2018 végéig létesítik az elektromosautó-tankolót. A győri állomást idén év végére ígérik.

A korábbi hírek még arról szóltak, hogy Győr után Balatonlelle kap Superchargert, majd egy Szeged és Kecskemét közötti töltő jöhet. A nagykanizsai helyszín elsőre némiképp meglepő, hiszen pár kilométerrel arrébb, Zalaegerszegen épül az ország első önvezetőautó-tesztpályája, és bár az autonóm- és az elektromos járművek nem pont ugyanaz a műfaj, a fejlesztések mégis kéz a kézben haladnak.

A Tesla 2017-ben több mint 5 ezer Superchargert telepít globálisan, így azok száma meghaladja majd a 10 ezer darabot. A Superchargerek mellett bővítik nyilvános töltőhálózatukat, a 15 ezer töltőpontnak köszönhetően több mint 25 ezer helyen tudnak majd áramot vételezni az elektromos járművek tulajdonosai.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!