3p

A szakminiszter szerint ennyit kellett utalni rendelkezésre tartási díjként a hitel után.

Szeptember elsejéig nem kezdődött meg a paksi orosz hitel lehívása - közölte a parlamenti tájékoztatási rendszeren kereszül az érdeklődő képviselőkkel Süli János, tárca nélküli miniszter. A paksi beruházásért felelős kormánytag ezzel megerősítette Lázár János korábbi nyilatkozatát: a Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég egy kormányinfón portálunk kérdésére közölte, hogy a hitel lehívására még nem került sor.

Süli János 

Lázár akkor hozzátette, hogy az év hátralévő részében viszont biztos megkezdődik a hitel felhasználása; várakozása szerint több százmillió eurót fognak lehívni. Azt is elmondta, hogy az Államadósság Kezelő Központ folyamatosan vizsgálja a lehető legolcsóbb finanszírozási lehetőségeket.

A magyar félnek a lehívást követően 60 nap áll rendelkezésre, hogy előtörlessze a hitelt, vagyis annak van a legnagyobb esélye, hogy a szakaszos lehívásokat a kormány saját költségvetési forrásaiból egyből megpróbálja visszafizetni. Ez vélhetően a kezdeti, kisebb összegről (félreértés ne essék, százmillió eurós tételekről van szó) szóló számlák esetében történhet így. A teljes hitelkeret 10 milliárd euró.

Süli most azt is elárulta, hogy annak ellenére kellett már fizetni az oroszoknak a hitelért, hogy még egy eurót sem hívtunk le belőle. Az is pénzbe kerül ugyanis az adósnak, ha vár a hitel lehívásával. Márpedig a beruházás csúszásban van az eredeti tervhez képest: a kormány szerint az uniós jóváhagyási procedúra miatt 22 hónapos késést szenvedtek el, s csak jövő januárban kezdődhet a tényleges munka a terepen.

A tárca nélküli miniszter tájékoztatása szerint 2015-ös és 2016-os előirányzott, de le nem hívott hitelkeretek után Magyarország - az államközi szerződésnek megfelelően - eddig összesen 1 012 500 euró rendelkezésre tartási díjat fizetett az oroszoknak, mégpedig két részletben: 2016 első negyedévében 250 000 eurót, 2017 első negyedévében pedig 762 500 eurót.

Süli mindehhez hozzátette, hogy a hitelkeret megnyitásától idén szeptember elejéig "Magyarország számára a hitel semmibe nem került, azzal kapcsolatban semmilyen költség nem merült fel".

Vagyis a miniszter szerint nem a költségek között kell elszámolni a már kifizetett, mai árfolyamon 312 millió forintos rendelkezésre tartási díjat (ami persze az akkori árfolyamon nem pont ekkora, de az eltérés nem lényegi).

A paksi cég reagálva cikkünkre közölte, hogy a hitelkeret idén nyílt meg, s erre az időszakra költséget nem kellett elszámolni. Az idei évi, le nem hívott hitel utáni rendelkezésre állási díjat pedig majd csak jövőre az első negyedévben kell megfizetni. 

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!