2p

A kisvállalkozások a növekedési hitelprogramból 2014-ben nem tudtak úgy részesedni, mint ahogy szerettek volna, mert a kereskedelmi bankok az első ütemben a kis cégek által szükségesnek tartott hiteleknél nagyobb összegek kihelyezésében voltak érdekeltek - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke az MTI-nek adott évértékelő interjúban.

Megjegyezte, hogy a bankok még mindig kockázatosnak tartják a kisvállalkozások, a mikrocégek hitelezését, de az Iposz abban bízik, hogy lesznek olyan lépések, amelyek hozzásegítik őket is a kedvezményes hitelkonstrukciókhoz. Hozzátette: csalódást okozott a vállalkozásoknak, hogy nem indult el az uniós források nagyobb kihelyezése, amely az idén tavaszra várható.

Németh László szerint fontos lenne az iparosoknak, hogy a mikrocégek is helyzetbe kerüljenek az uniós pályázatoknál, és ne csak a termelői tevékenység, hanem a szolgáltatóipar is kapjon lehetőséget. A kisvállalkozókból nőhet majd ki a hazai iparnak az a szegmense, amely előbb-utóbb külpiacra is tud majd termelni, szolgáltatni, esetleg stabil beszállítója lehet egy-két nagyobb vállalatnak - jegyezte meg.

Az Iposz tagsága fontosnak tartja, hogy egyszerűsödjön a pályázati rendszer, könnyebben lehessen beadni a jelentkezéseket, és ne kelljen ehhez külön szakértőket igénybe venni - hangsúlyozta az érdekképviselet elnöke, aki arra számít, hogy az idei évre várt alacsony infláció, gazdasági növekedés teljesül, így a mikro- és kisvállalkozások számára is érezhetővé válik a növekedés előnye.

Példaként említette Németh László, hogy az építőipar tavalyi növekedésében a magasépítés területe még kevésbé teljesített, és a kisvállalkozások főként ebben érintettek. Reményeik szerint elindulnak majd olyan programok, folyamatok, amelyek bővítik a kisiparosok lehetőségeit,  ilyen lehetne a lakáspiac élénkülése.

Németh László elmondta azt is: az iparos társadalomnak elvárása, hogy a kormány szélesebb körben egyeztessen a szakmával, az iparos réteget is vonja be a folyamatba, például az országos bértárgyalásokba, és a továbbképzések területén jelenjen meg a szakma véleménye.

Az Iposznak 220 ipartestület a tagja, amelyek mintegy 30 ezer vállalkozást képviselnek. A szervezet mintegy 220 szakmát fed le, köztük magas élőmunkát igénylő kézműves területeket, valamint lassan feledésbe merülő szakmákat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!