2p

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfő reggeli közlése alátámasztja azt, amit már eddig is sejtettünk az NGM havi tájékoztatói alapján: soha nem állt még ilyen jól a magyar költségvetés az első negyedévben.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn reggel tette közzé a kormányzati szektor első negyedévére vonatkozó adatot, ami szerint az első negyedév végére 178,3 milliárd forintos többlet halmozódott fel a költségvetésben. Ennél jobban pedig még soha - legalábbis 1999-ig visszamenőleg - még egyszer sem nyitotta az évet a büdzsé. Ez a szezonálisan kiigazított a GDP-re vetítve 2 százalékos többletet jelent. Az eddigi rekord 2016 első negyedévéhez kötődött, ám akkor "csak" 1,6 százalékos pluszt sikerült felhalmozni.

  • A kormányzati szektor bevétele 3938,6 milliárd, kiadása 3760,3 milliárd forint volt.
  • A bevételek 225,7 milliárd forinttal, 6,1 százalékkal növekedtek.
  • A legnagyobb mértékben, 73,2 milliárd forinttal (12,4 százalék) a jövedelemadó-bevételek nőttek.
  • A termelési adók 71,8 milliárd forinttal (4,9 százalék) bővültek, amelyen belül 
  • 58,5 milliárd (7,9 százalék) volt az áfabevétel növekedése.
  • A főként uniós támogatásokból álló egyéb bevételek 42,1 milliárd forinttal (7,7 százalék) járultak hozzá a kormányzati szektor bevételeinek emelkedéséhez.
  • A tb-hozzájárulások 38,6 milliárd forinttal (3,4 százalék) voltak magasabbak.
  • A kiadások 181,4 milliárd forinttal, 5,1 százalékkal nőttek.
  • A növekedés a kifizetett munkavállalói jövedelem esetében 79,7 milliárd forint (9 százalék),
  • a bruttó állóeszköz-felhalmozás vonatkozásában 76,4 milliárd forint (54,9 százalék),
  • a pénzbeni társadalmi juttatásokat illetően 28,9 milliárd forint (2,6 százalék),
  • a főként transzfereket tartalmazó egyéb kiadásoknál pedig 51,2 milliárd forint (8,9 százalék) volt.
  • Ezzel szemben a folyó termelőfelhasználás 35,2 milliárd forinttal (–6,1 százalék),
  • a kamatkiadás 19,5 milliárd forinttal (–6,8 százalék) maradt el az egy évvel korábbitól.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!