2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tovább mérséklődött tavaly a bankfiókok száma Magyarországon, a dolgozók számának csökkenése azonban megállni látszik - olvasható a Világgazdaság keddi számában.

A napilap a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva azt írja, hogy 2017 elején 2732 hitelintézeti fiók működött Magyarországon, ez pedig 69-cel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az elmúlt három évet nézve jóval szembetűnőbb a változás: 2013 végén még 3111 fiókot tartott nyilván a jegybank, ami 380 egységgel, és bő 12 százalékkal több a jelenleginél.

A fiókhálózat zsugorodása a 2008-as pénzügyi válság nyomán indult meg Magyarországon. A költségcsökkentési, illetve jövedelmezőségi szempontok mellett ebben nyilvánvalóan szerepet játszik az is, hogy fokozatosan csökken a rendszeresen bankfiókba járó ügyfelek száma.

Az MNB adatai szerint 2016 harmadik negyedévének végén a 10,43 millió itthon vezetett lakossági és vállalkozói számla közel 80 százalékához tartozott internetbanki elérés, miközben öt évvel korábban még 66 százalék volt ez az arány.

A fiókhálózatok zsugorodása ellenére a dolgozók számának csökkenése megállni látszik a hitelintézeteknél. A 2008-as közel 44 ezres állományi létszám 2014-re 37,8 ezerre esett vissza, de 2015 és 2016 első kilenc hónapja már enyhe növekedést hozott, így tavaly a harmadik negyedévben már több mint 38 ezren dolgoztak a bankoknál és a szövetkezeti hitelintézeteknél - írja a lap.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!