Továbbra is rengeteg főnök veri át a munkásait


Az ellenőrzött munkaadók 68 százalékánál talált szabálytalanságot az NGM. Fekete foglalkoztatás, elmaradó pihenőidők, késő fizetések mindenütt.

A munkaügyi hatóság az ellenőrzött 10 186 munkáltató 68 százalékánál tárt fel munkaügyi jogsértéseket, ezek a vizsgált 45 951 munkavállaló 67 százalékát érintették, mindezek az adatok a munkáltatóknál stagnálását, a dolgozóknál pedig 2 százalékpontos emelkedést mutatnak 2016 első félévéhez képest - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának a tárca honlapján közzétett jelentésében.

A vizsgálatok a legnagyobb mértékben a kereskedelemre, az építőiparra és a vendéglátásra terjedtek ki. A jelentés szerint idén az első hat hónapban a dolgozók 13 százalékát, 5972 embert feketén foglalkoztatottak, ami jelentős bővülést mutat 2016 első félévéhez képest, amikor 5742 munkavállalónál tárták fel ugyanezt a szabálytalanságot. A munkaszerződés és bejelentés nélkül foglalkoztatott munkavállalók 32 százaléka az építőiparban, 13, illetve 12 százaléka a kereskedelemben, illetve a vagyonvédelem területén, 10 százaléka pedig a mezőgazdaságban dolgozott. 

A munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések 10 438 dolgozót érintettek az első fél évben, a 2016 első felében feltárt 12 815 esettel szemben. A munkaidő-nyilvántartás hiányát vagy adatainak valótlan rögzítését 10 008 munkavállalónál állapították meg, ez némi csökkenést jelent a 2016 első felében feltárt 11 339 esethez képest. A munkabérrel összefüggő jogsértések 6690 munkavállalót érintettek, az előző év január-júniusi időszakban feltárt 6457 esettel szemben. A leggyakoribb probléma a határidőben történő bérkifizetés elmaradása volt.

A jogsértéseket elkövető 6918 munkáltató közül 732 vállalkozásra összesen 102,4 millió forint munkaügyi bírságot szabtak ki.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
Kizárt, hogy teljesüljön Orbán víziójaKizárt, hogy teljesüljön Orbán víziója

A Fidesz velencei frakcióülésén a kormányfő nagyívű perspektívát vázolt fel.

.
hirdetés
elrejt
 
.