2p

Az ÖVFA (Osztrák Pénzügyi Elemzési és Vagyonkezelési Szövetség) a napokban tette közzé a 2007-es Tőzsdedíj, valamint a "Corporate Governance" (Vállalatirányítási) Díj nyerteseinek listáját. Az OMV mindkét mezőnyben dobogós helyen végzett.

A szakmai szervezetet többek között azzal a céllal alapították meg 1972-ben, hogy elősegítse az információáramlást a bécsi tőzsdén jegyzett vállalatok valamint a befektetők között, továbbá platformot teremtsen az elemzőknek és az alapkezelőknek, hogy megoszthassák tőkepiaci tapasztalataikat.

Az ÖVFA minden évben Tőzsdedíjat, a GEWINN üzleti magazinnal karöltve pedig "Corporate Governance" Díjat oszt ki az arra érdemes cégek között. Idén az OMV mindkét kategóriában az élmezőnyben végzett, így két elismerést vehetett át a szervezettől. A "Corporate Governance" Díj nyerteseinek rangsorában második, míg a tőzsdedíjasok között harmadik helyezett lett, áll a társaság közleményében.

A Tőzsdedíjat az alapján ítélik oda a cégeknek, hogy milyen pontszámot értek el a maximális 100-ból, vagyis összességében véve hogyan szerepeltek a tőkepiacon. A pontozást és a ranglista felállítását egy kifinomult értékelő rendszer segítségével pénzügyi elemzők és vagyonkezelők végzik. Az OMV 84,88 pontja idén bronzérmet hozott a vállalatnak a Tőzsdedíj kategóriában. A "Corporate Governance" Díj esetében a felelős vállalatirányítást jutalmazzák.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!