2p

Trösztellenes eljárást indított csütörtökön az Európai Bizottság a Mastercard ellen, mert úgy ítéli meg, hogy a bankkártya-kibocsátó megakadályozza, hogy a bankok az Európai Gazdasági Térség egy másik tagállamában található kiskereskedőtől alacsonyabb tranzakciós díjat kérjenek.

Ezáltal a kiskereskedők nem tudnak részesülni annak hasznából, hogy ez a díj más tagállamokban alacsonyabb lehet, mint hazájukban, és a bankok közötti piaci versenyt is korlátozhatja. Mindez Brüsszel szerint ellentétes az unió versenyjogi előírásaival.

A Mastercard az eljárásban előterjesztheti álláspontját, szóbeli meghallgatást is kérhet, ám ha a bizottság a vizsgálat végén bizonyítottnak látja a versenyszabályok megsértését, büntetést szabhat ki a vállalatra.

Mindemellett a bizottság szerint a Mastercard mesterségesen magas minimálárat határoz meg azoknál a tranzakcióknál, amelyeket az unióban hajtanak végre olyan bankkártyákkal, amelyeket a világ valamely más részén bocsátottak ki, s ezzel is megsérti az uniós versenyjogot, ami magasabb árakat eredményez. A bizottság magyarázata szerint ha egy kínai turista egy brüsszeli étteremben kínai kártyájával fizet, akkor az után a Mastercard ötször akkora tranzakciós díjat kér a banktól, mint ha az unióban kibocsátott bankkártyával fizettek volna. Brüsszel szerint éves szinten több százmillió euróról van szó.

"Az a gyanúnk, hogy a Mastercard mesterségesen emeli a kártyás fizetések költségeit, ami a fogyasztókat és a kiskereskedőket is megkárosítja" - idézi a brüsszeli testület közleménye Margrethe Vestager versenyjogi biztost.

A bizottság arra is kitér, hogy miután a kiskereskedők a kártyás fizetés költségeit beépítik áraikba, ezért a Mastercard gyakorlata nem csak azokat érinti, akik kártyával fizetnek, hanem azokat is, akik készpénzzel.

Az Európai Bizottság a korábbi években a Visa és a Mastercard ellen is indított már eljárást a határokon átívelő tranzakciók után felszámolt díjak miatt. A Visa Europe és a Mastercard is vállalta, hogy csökkenti ezeket a tételeket, ráadásul 2015 decemberétől már uniós rendelet is megszabja majd, maximum mekkora tranzakciós díjat lehet felszámolni a határokon átnyúló tranzakciókért.

Brüsszel emlékeztet, hogy a Visa régiók között alkalmazott díjait is vizsgálja, de a másik nagy kártyakibocsájtó ellen még nem indult el a hivatalos eljárás.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!