2p

Az elmúlt hónapokban több vállalat kereskedelmi partnereinek nevében ismeretlenek saját számláikra utaltathatták át a felek közti kereskedelmi ügyletek ellenértékét, megkárosítva az érintett cégeket - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.

Az MNB közleménye szerint több jelzés érkezett a jegybankhoz amiatt, hogy vállalatok kereskedelmi partnereinek nevében hamis kérés, utasítás érkezett hozzájuk az éppen aktuális, vagy minden jövőbeni számla kiegyenlítésének módjával kapcsolatosan.

Az elkövetők a valódi üzleti partner nevében saját fizetési számlaszámukat jelölték meg, amelyre a jövőben az utalásokat várják. A megtévesztést vagy az üzleti partner elektronikus postacímének feltörésével, vagy az igazival szinte mindenben egyező e-mail cím felhasználásával érték el - írják.

Az uniós irányelveken alapuló magyar jogszabályok szerint a pénzforgalmi szolgáltatót nem terheli felelősség, ha az átutalási megbízásban megadott fizetési számlaszám hibás vagy téves volt, így a fizetési művelet nem a fizető fél eredeti szándékának megfelelően teljesült, azonban kötelesek mindent megtenni a fizetési művelet összegének visszaszerzése érdekében, a vonatkozó szabályokat - bank- és üzleti titok, adatvédelmi előírások - is figyelembe véve.

A közlemény szerint bűncselekmény gyanújának kérdésében a nyomozó hatóságok, majd - végső soron - a bíróság jogosultak dönteni, az érintett pénzforgalmi szolgáltatóknak vagy a jegybanknak nincs hatásköre a gyanú megalapozottságának vizsgálatára. A gyanú szerint a közelmúltban elkövetett csalások vagy egyéb bűncselekmények a bankrendszeren kívül történtek, hiszen kereskedelmi társaságok, s nem pénzügyi szereplők elektronikus postaládáit használhatták fel azokhoz - írják.

A jegybank felhívja a vállalkozások figyelmét arra, hogy még az elektronikus fizetési műveletek megkezdése előtt célszerű körültekintően meggyőződniük arról, valóban partnereik tényleges fizetési számláira utalják-e át kereskedelmi ügyleteik ellenértékét. Különösen érdemes meggyőződni annak az üzleti partnertől érkező információnak a hitelességéről, megbízhatóságáról, amelyik a korábbi fizetési mód vagy számlaszám megváltozásával kapcsolatos kérést, utasítást tartalmaz - áll az MNB közleményében.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!