1p

Több mint 60 milliárd forintos nagyvállalati beruházás-sorozat indul el kormánytámogatással, jelentette be Varga Mihály.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2016-os döntése alapján összesen 24,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap költségvetési forrásból 35 hazai nagyvállalat, ennek eredményeként több mint 60 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg és 1147 új munkahely jön létre Magyarországon - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ilyen lesz a Telekom új székháza

A miniszter felidézte: a szaktárca kezdeményezésére először 2015-ben döntött úgy a kormány, hogy 3 milliárd forinttal támogatja azokat az ipari nagyvállalatokat, amelyek fejlesztik technológiájukat, bővítik kapacitásaikat és új munkahelyeket teremtenek, de uniós támogatásból nem részesülhetnek.

A nagyvállalati beruházási támogatási program első évének tapasztalatai azt mutatták, hogy ez a támogatási forma sikeres, az előző időszakban 14 vállalat részesült a támogatásokból, amelynek révén csaknem 9 milliárd forint értékű beruházás valósult meg Magyarországon és közel 500 munkahely jött létre - ismertette.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!