2p

Így már 26-nál jár a boltokból a tojásügy miatt eltüntetett termékek száma.

Franciaországban  újabb négy, növényvédőszer hatóanyagával, fipronillal szennyezett, belga és holland tojásokból készített tésztafajtát vontak ki a forgalomból - derül ki a francia agrártárca szerdán közzétett listájából.

Eddig 22, belga vagy holland szennyezett tojásból készült terméket vontak ki a forgalomból, de ez az első alkalom, hogy hazai gyártású élelmiszerek forgalmazási engedélyét vonta be az illetékes francia hatóság. A Franciaországban gyártott termékek is holland vagy belga tojásból készültek.

képünk illusztráció (MTI)

A négy betiltott termék közül három burgonyalángos-, egy pedig gofritészta-márka. 

A francia mezőgazdasági minisztérium közleménye szerint a termékekben az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben volt szermaradék, így fogyasztásuk nem jelentett egészségügyi kockázatot, ettől függetlenül elrendelték kivonásukat a forgalomból, mert a megengedettnél nagyobb mennyiségben tartalmaztak fipronilt. A listát azokról a termékekről,  amelyek a megengedettnél nagyobb koncentrációban tartalmaznak fipronilt, fokozatosan frissíti honalapján a tárca.

A fipronilt elsősorban növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák hatóanyagként. Rovarok és atkák ellen hatásos, élelmiszer célú állatok esetében azonban nem használható. Több európai uniós (EU) tagállamba is került szennyezett tojás, tojástermék. Eddig legalább 17 uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak.

A szennyezett tojások nálunk is felbukkantak, itt az ország egyik legnagyobb tojástermelő cége állította elő őket, lehet, hogy önhibáján kívül.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!