3p

Az elmúlt évek offshore botrányait nézve talán nem is meglepő, hogy az ezen országokhoz köthető cégek a legkockázatosabbak között vannak. Ukrajna azonban még ezeket az országokat is veri a felszámolási listákon - derül ki az Opten közleményéből.

„A hazai vállalkozások megbízhatósága számtalan tényezőn múlik, a tulajdonosi kör címének, országának vizsgálata sok esetben tanulságos eredménnyel szolgálhat” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. Természetesen nem lehet általánosítani, önmagában az offshore érdekeltség nem jelent törvényszegést. Ennek ellenére a hazai tényadatok azt mutatják, hogy az offshore érdekeltség rendkívül erős kockázati tényező.

Elég csak a felszámolás alatt álló cégek arányát a tulajdonosok országa szerint megnézni, rögtön kirajzolódnak a hazai cégstruktúra fenegyerekei.
 
Hazai cégek külföldi érdekeltség szerint (Opten) 
 
A legkockázatosabb 5 ország sorába a klasszikus offshore országok mellé csak Ukrajna fért be. Az Ukrajnához köthető hazai cégek felszámolási aránya viszont magasabb még az offshore országokhoz köthető cégekénél is.

Ukrajna szerepe emellett azonban több szempontból is különleges, közel 4 ezer kapcsolódó céggel – Németország mögött – a második legnagyobb cégszámmal büszkélkedhet. „A magas cégszámmal és a rendkívül magas felszámolási aránnyal együttesen Ukrajna komoly szürke faktort jelent a hazai cégvilágban” – mondja az Opten szakértője.

Ahogy az offshore cégeknél, úgy az ukrán érdekeltségeknél is ki kell emelni, hogy önmagban az érdekeltség alapján nem lehet általánosítani, azonban Ukrajnával kapcsolatban van még egy rendkívül figyelemre méltó információ. Az ukrán cégek jelenlegi átlagos életkora 7 év, ami pontosan ugyanannyi, mint 2010-ben is volt. Ez lényegében azt jelenti, hogy az elmúlt 7 év alatt az Ukrajnához köthető cégek igen jelentős arányban lecserélődtek.

Egészen biztosan van valódi gazdasági érdek is az Ukrajnához köthető cégek egy részénél, azonban egyértelmű, hogy sokan még mindig cégtemetőnek használják az ukrán strómanokat. Úgy tűnik, a jogszabályi szigor növekedése ellenére sem találtak még a hatóságok megoldást erre a kérdésre, és sok vállalkozó a mai napig így menekül a tartozások elől.
 
Hazai cégek külföldi érdekeltség szerint - cégszám szerinti top 10 ország (Opten) 

Az üzleti etika szintje és a tőkeerősség egyértelműen magasabb a nyugat-európai érdekeltségek körében, mint az offshore, vagy akár a szomszéd országokat vizsgálva. Mind az 1 milliárd Ft árbevételt meghaladó cégek száma, mind a felszámolások aránya sokkal kedvezőbb a nyugati partnerek körében. A cégszám szerinti top 10-es listából Németországot érdemes kiemelni az egyértelmű meghatározó szerepe miatt, illetve Hollandia is üde színfoltot jelent a nagyvállalatok rendkívül magas és a felszámolások rendkívül alacsony arányát tekintve.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!