2p

Ez nyilván nem Magyarország, hanem Csehország. Ott szeptemberben eltüntetik az óriásplakátokat az autópályák mellől, mert túl sok van belőlük, növelik a balesetveszélyt, ráadásul csúnyák.

Szeptembertől eltűnnek az óriási reklámtáblák a csehországi autópályák, a gyorsforgalmi és az elsőrendű utak mellől. A törvény módosítását 2012-ben fogadta el a cseh képviselőház, s a reklámok eltüntetésének ötéves határideje augusztus végével lejár - közölte szerdán a közszolgálati cseh televízió a közlekedési minisztériumra hivatkozva.

A tárca felmérése szerint augusztusban még mintegy 3000 óriásplakátot kell eltávolítani az utak mellől. A reklámtáblák tulajdonosai jelezték: tiszteletben tartják a törvényt, de több cég azt is közölte, hogy beperli az államot, mert a reklámtáblák eltávolításával komoly nyereségtől estek el.

A közutakról szóló törvény módosítása alapján ezentúl az autópályák és a gyorsforgalmi utak mentén csak azok helyezhetnek el reklámtáblákat, akik közvetlen kapcsolatban vannak a járműforgalommal: benzinkutak, út menti vendéglők és szálláshelyek üzemeltetői. Az óriásplakátokat működési helyüktől legfeljebb 200 méterre helyezhetik el. A kormány javaslata eredetileg a másod- és harmadrendű utakra is vonatkozott, de ezeket a parlament végül is kivette a törvény hatálya alól.

A cseh vállalkozói szövetségek szerint a szabályozás túl szigorú, és módosítani kellene. Ezt a közlekedési minisztérium elutasítja.

A prágai sajtó azt állítja, hogy Európában szinte sehol sincs annyi óriásplakát és reklámtábla az utak mentén, mint Csehországban. A lapokban közölt kimutatásokból kitűnik, hogy a csehországi sztrádák mellett átlagban 50 méterenként látható egy-egy óriási reklámtábla.

"Ez komoly gondokat okoz, és sok esetben bizonyíthatóan hozzájárul a balesetekhez is. Ugyanakkor esztétikailag egyértelműen környezetszennyezőnek minősíthető a jelenség" - mutatott rá Zdenek Neusar, a közlekedési tárca szóvivője. Megjegyezte: Az út menti óriásplakátok betiltásával Csehország olyan országok gyakorlatához csatlakozik, mint Németország, Spanyolország, Belgium vagy Dánia.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!