2p

110 milliárdos értékben zárolást végez el a kormány, közölte Varga Mihály egy mai konferencián.

Varga elmondta, hogy az EU-val kapcsolatban folyó véleménykülönbségek miatt biztonsági okokból 110 milliárd forintos zárolást eszközöl a kormány. Ez sem a lakosságot, sem a vállalatokat nem érinti - közölte a gazdasági miniszter a Költségvetési Tanács és a Közgazdasági Társaság mai közös konferenciáján.

Varga megemlítette, a zárolásra azért is szükség van, mert az eredeti költségvetésben meghatározottakkal szemben növelni szeretnék a közfoglalkoztatottak számát. 

szerk.: a Belügyminisztériumtól kapott tájékoztatás szerint még 103 ezer ember bevonására lenne igény a foglalkoztatók részéről. Ebbek költsége 47 milliárd forint, vagyis amennyivel megnövelték a közfoglalkoztatásra szánt idei keretösszeget. Bővebben -->

A miniszter szerint nem lenne helyes egy élethosszig tartó közfoglalkoztatási rendszert alkalmazni, de arra igen is szükség van, hogy a program visszaterelje az elsődleges munkapiacra azokat, akik onnan kiszorultak. De az nem cél, hogy társadalmi rétegek a közfoglalkoztatásba ragadjanak.

szerk.: első ránézésre ez egyébként némileg meglepetésnek számít, hiszen korábban még nem látta veszélyeztetettnek a hiánycél teljesülését. Ugyanakkor a Költségvetési Tanács a költségvetési módosító javaslatában jelezte, az állami vásárlások közül lehetnek olyan tranzakciók, melyek hatással lehetnek az uniós módszertan szerinti deficitre. 

Varga azt is bejelentette, hogy 2016-tól feladatalapú költségvetést terveznek kollégáival, ami a teljes büdzsé szerkezetét átalakítaná.

szerk: Ez alapvetően szakítás a korábbi évek bázisalapú tervezésnek, mely az előző évi költségvetési számokból indult ki, azt alakította, módosította.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!