2p

A mostani bérmegállapodás valójában nagy jelentőségű korszakhatár, Magyarországon ezzel lezárult az alacsony munkabér időszaka - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Idők hétfői számában.

A miniszter a múlt csütörtökön aláírt egyezséget kivételesként értékelte, mivel - mint mondta - a rendszerváltozás óta először kötöttek több évre szóló, számottevő változásokat hozó bérmegállapodást a munkaadók, a kormány és a szakszervezetek, és minden érintett lehetősége határáig ment el.

A megállapodás értelmében jövőre a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő, a munkáltatók közterhe pedig öt százalékponttal csökken. 2018-ban a minimálbér további 8 százalékkal, a garantált bérminimum 12 százalékkal nő, a közterhek két százalékponttal csökkennek. A bérnövekedés és köztehercsökkentés a következő négy évben is folytatódik - emlékeztetett a lap.

Varga Mihály hangsúlyozta: a köztehercsökkenés az egészségügyi és a nyugdíjkasszát sem ingatja meg. A kormány tartja magát az ígéretéhez, és garantálja a nyugdíjak értékállóságát. A béremelkedés nyomán esetleg nőhet az infláció, de ennek megfelelően a jövőre szóló nyugdíjemelés is nagyobb lehet. A nyugdíjakkal kapcsolatban akár szerdai ülésén is dönthet a kormány - idézte a lap a minisztert.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!