3p

Július 17-én érkezik Budapestre az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalóküldöttsége - erősítette meg az Európai Bizottság pénteki bejelentését Varga Mihály az MTI megkeresésére, hozzáfűzve, hogy ezzel a delegációval érdemben tud egyeztetni a kormány.

A nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter úgy fogalmazott: "a tárgyalások, amikor elkezdünk egymással beszélni, akkor megindulnak".

Hangsúlyozta: a bizottsági bejelentés is azt mutatja, hogy a jegybanktörvény elfogadása pontot tett az előfeltételek ügyére, és elhárultak az akadályok.

Varga Mihály kifejtette: az Európai Unió és az Európai Központi Bank (EKB) is egyetért a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény pénteken elfogadott módosításával, és mivel az IMF is így vélekedik, elhárultak az akadályok a tárgyalások megkezdése elől. Elmondta: legkésőbb október végéig megszülethet a megállapodás.

Kiemelte: Olli Rehn uniós biztos a héten küldött levelet arról, hogy "amennyiben a módosítást elfogadjuk, akkor részükről sincs semmi akadálya a tárgyalások megkezdésének". Emellett a jegybanktörvény eredeti változatát korábban kifogásoló EKB is olyan véleményt küldött, amelyben a jelzett módosításokat támogatta - tette hozzá.

Varga Mihály hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításának pénteki elfogadásával fontos állomásához érkezett az a folyamat, amely a magyar gazdaság stabilizálását és megújítását jelenti. A módosítás elfogadására utalva elmondta: "amit korábban ígértünk és amiben egy egészséges kompromisszumot kötöttünk a partnereinkkel, most megtörtént".

A tárca nélküli miniszter emlékeztetett arra, hogy Magyarország elküldte a konvergenciaprogramot Brüsszelbe, majd június 22-én az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsa döntött a Kohéziós Alapból származó kötelezettségvállalások részleges felfüggesztésének megszüntetéséről. Az MNB törvény módosítása után pedig az lesz a következő lépés, hogy a kabinet elfogadja a jövő évi költségvetést. Utóbbi kapcsán Varga Mihály kiemelte, hogy a jövő évi büdzsé is tartalmazza a  konvergenciaprogramban jelzett 3 százalék alatti hiányt, egy erős munkahelyvédelmi akciótervet és egy szociális adócsökkentést.

Varga Mihály elmondta: továbbra is reálisnak érzi, hogy a hitelmegállapodás értéke közel lesz a piac által várt 15 milliárd euróhoz. A hitel formája kapcsán kifejtette: az a kérdés, hogy egy olyan hitelre van-e szüksége az országnak, amely azonnali pénzátutalással jár, vagy egy olyanra, amely csak egy biztonsági hálót teremt az ország gazdaságának. "Azt gondolom, hogy nekünk az utóbbira van szükségünk, az elővigyázatossági megállapodást látjuk most hasznosabbnak az ország szempontjából" - jelezte.

A miniszter szerint azzal, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy 2012-ben és 2013-ban is 3 százalék alatt lesz a költségvetési hiány, alapvetően elfogadta a magyar költségvetési politikát. Varga Mihály szerint lehetnek olyan helyzetek, amelyekre az európai gazdasági válság nem tudja felkészíteni Magyarországot, ezért kell a gazdaság mögé egy biztonsági hálót teremteni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!