4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Varga Mihály szerint a kormány figyelembe vette az Európai Központi Bank (EKB) megállapításait a jegybanktörvényhez benyújtott módosításaiban, azokon a parlament még változtathat, sőt, ha a tárgyalásokon a megállapodás megkötésének feltétele lenne a törvény módosítása, azt később is megteheti a parlament.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár az ATV vasárnap esti, Szabad szemmel című műsorában megerősítette: az IMF/EU-megállapodás jelentette biztonsági háló a legfontosabb most a kormánynak. A konvergenciaprogramról pedig azt mondta: abban kiadáscsökkentő és bevételnövelő lépések is szerepet kapnak, és úgy vélte: azt az EU el fogja fogadni.

Varga Mihály nehezményezte, hogy az IMF/EU-megállapodásról szóló tárgyalások megkezdése elhúzódott. Tavaly novemberben fordult a kormány a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF), az előkészítő megbeszélések pedig már fél éve tartanak, ez a hosszú idő pedig az ország számára káros. Egy biztonsági hálóval a háta mögött sokkal könnyebben és biztonságosabban tudja finanszírozni magát az ország - mondta. Leszögezte: a kormány kész azonnal megkezdeni a tárgyalásokat. Egyúttal érthetetlennek nevezte, hogy miközben két ország egyidőben adta be hitelmegállapodás iránti kérelmét, az IMF Egyiptommal már megállapodott, míg Magyarországgal meg sem kezdődtek a tárgyalások. Arra a felvetésre, hogy Egyiptom nem tagja az Európai Uniónak, Varga Mihály azt mondta: néha úgy tűnik, ha valaki az EU tagja, nehezebben tud megállapodást kötni. Hozzátette: az EU-nak mintha politikai feltételei lennének a hiteltárgyalások megkezdéséhez, amit teljesen szokatlannak nevezett.

A jegybanktörvény módosításáról azt mondta: a javaslatok benyújtása nem jelenti azt, hogy azt a parlament úgy is fogja elfogadni. Három lényegi kérdés maradt, az összes többiben a magyar kormány engedett - mondta. Az EKB és az EU a jegybankelnöki eskü, a fizetés és a monetáris tanács hatáskörének változását kifogásolta. Utóbbit a monetáris tanács 7:0 arányban szavazta meg, mindenki támogatta - hangsúlyozta. A fizetéseknél pedig a kormány egyértelművé tette, nemcsak a jegybankelnökre, hanem valamennyi közszolgára vonatkozik a fizetési korlát - fűzte hozzá. A jegybankelnöki eskü kérdése pedig Varga Mihály szerint nem lehet akadálya a tárgyalások megkezdésének, hiszen az EU-nak ilyen jellegű kitétele nem volt, azt az EKB kifogásolta.

Megjegyezte: Magyarország hosszú-hosszú ideig várt a jegybanktörvény módosításához szükséges EB-véleményre. Mivel ezt az Európai Bizottság nem tette meg, a kormánynak világossá kellett tenni, hogy ezek a módosítások a parlamenti vita tárgyát fogják majd képezni. "Azt gondolom, egy kicsit mulatságos lenne, ha ezek az apró kérdések lennének az akadályai egy IMF-megállapodásnak, arról nem is beszélve, hogy a tárgyalások alatt is meg lehet ezeket a kérdéseket tárgyalni, és ha olyan feltétel van egy megállapodás megkötéséhez, hogy ezekben a törvényekben még módosításra van szükség, ezt később is meg tudja tenni, akár a parlament, akár a kezdeményezést a kormány" - mondta.

A tervezett Orbán-Barroso találkozóról kifejtette: azon nyilván az IMF/EU-konzultációhoz kapcsolódó témák lesznek előtérben. A konvergenciaprogramban pedig - szavai szerint - kiadáscsökkentő és bevételnövelő lépések is szerepet kapnak. Varga Mihály szerint az EU elfogadja a tervezett intézkedéseket. Emlékeztetett arra, hogy néhány tized százalékpontnyi GDP arányos hiányon van a vita. Azon, hogy az idén és jövőre 3 százalék alatt lesz az államháztartás hiánya a GDP százalékában, vagy, ahogy az EU várakozása 3,05 százalék, illetve jövőre 3,26 százalék, miközben Spanyolországban 5 százalék felett lesz a deficit. "Ezért érezzük egy kicsit méltatlannak, ami Brüsszel irányából történik" - mondta. Úgy vélte: az Orbán-Barroso találkozón sikerül bizonyítani, hogy a tervezett intézkedésekkel tartható a 3 százalék alatti hiánycél, és ezzel Magyarország kikerülhet a 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárás alól.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!