2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az idei és a jövő évi költségvetésen sem kell módosítani a britek Európai Unióból való kilépése miatt - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak adott interjúban, ami a lap hétfői számában jelent meg.

Varga Mihály kifejtette: Magyarország természetesen számol azzal, hogy a kilépés megváltoztatja majd az unió költségvetésének mozgásterét és hatással lesz - a támogatások haszonévezőjeként - a magyar büdzsére is, tekintve, hogy Nagy-Britannia a harmadik legnagyobb befizető ország volt.

Ugyanakkor ez nem a holnap kérdése - vélekedett -, a tárgyalások legalább két évig fognak tartani és a nemzetgazdasági miniszter azt is elképzelhetőnek tartja, hogy akár ezt a költségvetési ciklust sem érinti majd a kilépés, bár ennek kisebb az esélye.

Varga Mihály légből kapottnak nevezte azt a feltételezést, hogy Magyarország is kilépne az Európai Unióból. Határozottan cáfolta az ezzel kapcsolatos találgatásokat: "Nincs ilyen szándék, nincs ilyen terv, nincs ilyen forgatókönyv, ötlet, vagy elképzelés."

A nemzetgazdasági miniszter beszámolt a lapnak arról is, hogy a tárca inkább azzal foglalkozik, miként lehet a Nagy-Britanniát elhagyó társaságok számára vonzó befektetési országgá tenni Magyarországot. Mint mondta, a kormány különleges kedvezményeket is felkínálna az áttelepülni szándékozó vállalatoknak, a részleteken még dolgoznak. A miniszter szerint mintegy 770-780 brit cég működik ma Magyarországon, amelyek elégedettek a befektetői környezettel, ez pedig jó referencia lehet.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!