5p

Rendkívül kedvező évet zárt a költségvetés, a központi költségvetés hiánya 848,3 milliárd forint volt tavaly, ami 389 milliárd forinttal kisebb, mint egy évvel korábban - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az előzetes számok alapján pénteken Budapesten. A központi költségvetés 771,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 75,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 1,5 milliárd forintos hiánnyal zárta a múlt évet.

Hozzátette, 490 milliárd forinttal több adóbevétel folyt be tavaly, mint egy évvel korábban, az uniós kiadások pedig 700 milliárd forinttal kisebbek lettek - tette hozzá, megjegyezve, hogy a 2015-ös év az előző uniós ciklus utolsó kifizetési éve volt. Beruházásokra, programokra 800 milliárd forinttal többet fordított a kormány tavaly, mint 2015-ben - ismertette a tárcavezető.   

A központi költségvetés uniós módszertan szerint számított hiánya a tervezettnek megfelelően, a GDP 2 százaléka körül alakulhat 2016-ban, míg az államadósság 74 százalék körül várható, ami csökkenés a 2015. év végi 74,7 százalékhoz képest - mondta. Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára ismertette, a központi alrendszer tavaly decemberi pénzforgalmi hiánya 907,6 milliárd forint volt. Kérdésre válaszolva elmondta, ebből az előzetes adatok szerint 761 milliárd forint hiány jelentkezett a központi költségvetésben, 81 milliárd forint az elkülönített állami pénzalapoknál, míg 66 milliárd forint a társadalombiztosítási alapoknál (az egészségbiztosítási alapoknál több mint 80 milliárd forrást biztosított a kormány) a novemberi-decemberi kormányzati döntések nyomán.

A bevételi oldalon kedvezően alakultak az áfa- és a társaságiadó-bevételek - mondta.     A decemberi államháztartási helyzetet alapvetően azok a pluszkiadások határozták meg, amelyeket a kormány a nyilvános határozatokban közzétett - mondta. Ezen intézkedések közül a beruházásokra vonatkozók döntően 2017-ben fognak megvalósulni, így az idei gazdasági növekedést segítik - mondta.     Megjegyezte azt is, hogy az év egészére számított 848 milliárd forintos pénzforgalmi egyenleg nemzetközi összehasonlításban igen kedvező ESA-egyenleg elérésére ad lehetőséget. A kormány által korábban tervbe vett 0 százalékos hiányt firtató kérdésre válaszolva Varga Mihály elmondta, azért döntöttek az év végén inkább a pluszkiadások, beruházások ösztönzése mellett, mert az ipar és a beruházások alakulása miatt a gazdasági növekedés alacsonyabb, 2,1 százalékos lehet a korábban becsült 2,5 százaléknál.

Banai Péter Benő a tavalyi uniós kifizetésekről szólva újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a 2099,5 milliárd forint döntő része fejlesztési beruházási jellegű támogatás, a strukturális támogatások 1631 milliárd forintot tettek ki, az áthúzódó kifizetések az előző ciklusból 369 milliárd forintot. A kifizetésekhez kapcsolódó bevételek 640 milliárd forintot tettek ki, ebből látszik, hogy csúszik a kiadásokra jutó uniós bevételek elszámolása, azaz az év végi jelentős kifizetésekhez kapcsolódó bevétel 2017-ben jelenik majd meg a költségvetésben - mondta. Kvázi most is megelőlegezi az állam az uniós támogatásokat, jegyezte meg, hozzátéve, hogy a kedvező államháztartási számok és a csökkenő államadósság ezzel együtt tud megvalósulni.

Ilyen lesz az új 2000 forintos

Varga Mihály a tavalyi folyamatokat elemezve elmondta, a plusz adóbevétel elsősorban a kedvező foglalkoztatási helyzetre vezethető vissza, 2016-ban 262 milliárd forint többletbevétel származott a foglalkoztatáshoz köthető adókból az egy évvel korábbihoz képest, kiemelte a szociális hozzájárulási adót. Személyi jövedelemadóból 29 milliárd forinttal több folyt be az adókulcs 15 százalékra csökkentése ellenére, mint 2015-ben. Mintegy 250 milliárd forinttal nagyobb adóbevétel származott társasági adóból - mondta. A kedvező költségvetési folyamatok lehetővé tették, hogy áprilisban 420 milliárd többletforrás elosztásáról dönthetett a kormány - emlékeztetett a miniszter.

A bankadó is csökkent, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött megállapodással összhangban, így 153 milliárd forint helyett 73 milliárd forintra csökkent a szektort terhelendő adó összege, és jelentős mértékben nőtt a háztartások és a vállalatok hitelállománya. A Földet a gazdáknak! program nyomán termőföld értékesítésből származott az állami vagyonnal kapcsolatos 200 milliárd forintos bevétel fele - ismertette, hozzátéve, hogy 2017-ben folyik be várhatóan a fennmaradó 150 milliárd forint.

Az egészségügyi ágazat forrásai mintegy 130 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbit - ismertette. Lakásépítésre 148 milliárd forint kifizetés teljesült tavaly. Kamatkiadásokra egyre kevesebbet kell fizetnie az országnak, a kormány azzal számol, 2016-ban a GDP 2,9 százaléka volt a nettó kamatfizetés, ez még 3 százalék felett volt 2015-ben - ismertette Varga Mihály.

Varga Mihály elmondta, a kormány prognózisa nem változott, továbbra is 2,1 százalékos gazdasági növekedést várnak 2016-ra, felfelé mutató kockázattal. Az év utolsó hónapjában erőteljesen nőtt a vállalkozói hitelállomány, így a kedvező foglalkoztatási helyzetnek és a növekvő reálkereseteknek köszönhetően talán a gazdasági növekedés is erőteljesebb lehetett - vélekedett. A végleges gazdasági növekedési adatokra márciusig várni kell - jegyezte meg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!