2p

Megint ülésezik a Nemzeti Versenyképességi Tanács.

Ma délelőtt újra összeül a Nemzeti Versenyképességi Tanács, az a testület, amelynek tagjai közt mások mellett Hernádi Zsolt Mol-vezér és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is megtalálható. A tanács munkáját a nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály koordinálja.

Varga Mihály 

Eddig két ülést tartottak, mindjárt az első után bejelentette a tárcavezető, hogy sikerült azonosítaniuk hat olyan kritikus pontot a gazdaságszervezésben, amelyek korrigálásával javítani lehet Magyarország versenyképességén. Ilyen egyebek mellett a cégalapítás, az építési engedélyek, az adóadminisztráció kérdései. Az energiahálózathoz való hozzáférés megkönnyítését szolgáló javaslatok pedig időközben már a parlament elé is kerültek.

A tanács március végén kezdte meg munkáját. A magyar gazdaság növekedését idén 4,1 százalékra várja a kormány, jövőre még gyorsabb, 4,3 százalékos lehet a tempó. Ám 2020-tól az átalakuló európai uniós támogatási rendszer miatt kevesebb gazdaságösztönző forrás érkezhet Brüsszelből, ezért itthon kell feltárni a növekedést segítő lehetőségeket. Ilyennek tekinti a tanács a munkaerő-piaci tartalékok kiaknázását, mert ma már nem az a gond, hogy magas a munkanélküliség, hanem az, hogy nehéz megfelelő szakembert találni a képzettséget igénylő szakmákban.

A kormány láthatóan nagy hangsúlyt fektet a tanács munkájára, az ülések rendszeressége és az azt kísérő sajtónyilvánosság mind arra utal, hogy a következő időszakban e testület alkothatja meg a magyar gazdaság megszilárdítását szolgáló javaslatokat. Várhatóan ma is lesznek ez ügyben fontos bejelentések.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!